A kamatláb árnyéka

Dániel a korlátba kapaszkodva csendben elindult a második emeleti elosztódoboz felé, hogy felkutassa Erzsi néni állítólagos nyomát. A sötét lépcsőházban azonban nem a sárga műanyag kártya, hanem egy élre vasalt nadrágszár és a kézfertőtlenítő jéghideg szagának elegye fogadta. Dr. Balog Henrik, a ház saját bejáratú ingatlancápája épp Fekete Zoltán közös képviselőt igazította útba a félhomályos fordulóban. Fekete úr szentként tisztelte a házszabályt, Balog viszont a szabályzat mögötti hiénatörvények mestere volt.
– Zoltánom, ne habozzon – hallatszott az ügyvéd selymes, mégis fojtogató hangja. – A felújítási alap azonnali háromszorosára emelése az egyetlen törvényes út. Ha a leggyengébb láncszemek – mint a harmadikon sínylődő Máté és Bianka – nem bírják a növekvő költségeket, a kényszerárverés csodákra képes. A ház megtisztul, az ingatlanok pedig jó kezekbe kerülnek. Úgy értem, az én kezembe.
A faliújság szélén eközben szelíden fityegett Nóra albérlet-hirdetése, amire Enci és Réka csapott le a Miri Csemege pultjáról,mit sem sejve a rájuk váró drámáról.
Dániel lába alatt megcsikordult a linóleum. Balog lassan felé fordult. Zsebéből komótosan előhúzott egy sárga belépőkártyát, és végighúzta a korlát fémperemén.
– Maga is a határidők rabja, Dániel? – kérdezte fanyar, ragadozó mosollyal. – Az idő vészesen fogy, és a tőke sosem alszik.