A jegyzőkönyv súlya

A kurzor egymás után dobta fel a zöld sorszámokat a sötét képernyőn, mintha valaki a távolból egy automatizált parancssort futtatna Dániel gépe felett. A kiégett adatelemző dermedten nézte a kijelzőt, amelyen felbukkant egy röpke, villogó üzenet: „A rendszer nem felejt. A számla nyitva áll.”
Mielőtt felfoghatta volna a képernyőn látottakat, lent az udvaron nehéz léptek robaja és határozott kopogtatás törte meg a ház nyomasztó csöndjét. Dániel a sötét ablaküveg mögé lépve benézett a megvilágított kapualjba. Fekete Zoltán, a közös képviselő kísérte be a Katasztrófavédelem két egyenruhás ellenőrét, akiknek a zseblámpái éles fénypászmát vágtak az udvar füstös homályába.
A másodiki folyosókorláton át Dr. Balog Henrik hajolt ki kimérten. Az ügyvéd elégedett, jéghideg pillantással követte a hatóság embereit. Pontosan tudta, mi következik: a leégett bányászgépek és a szuterén gázszaga miatt tett lakossági bejelentés pont abba az irányba terelte a dolgokat, ami az ő befektetői csoportjának kedvezett. A szuterén ajtajában Lugosi Jenő lapult a kopott bársonykabátjában, hóna alatt egy sárgult gépészeti tervrajzzal, amit rettegve szorongatott.
A katasztrófavédelmi tiszt a biztosítéktábla és a gázcsonkok átvizsgálása után szigorú hangon ismertette a jegyzőkönyvet Fekete Zoltánnal. Életveszélyesnek nyilvánították az épület elektromos hálózatát. Az ultimátum azonnali volt: a társasháznak napokon belül össze kell szednie egy csillagászati összegű kényszerfelújítási alapot, különben a hatóság hivatalosan lakatlanná nyilvánítja a házat, és elrendeli a lakók azonnali kilakoltatását.