A hitelcsapda hurokja

Dr. Balog Henrik jéghideg eleganciával lépkedett végig az első emeleti, kormos szagú gangon. Élre vasalt öltönyén szinte megpattant a füstös félhomály, hóna alatt pedig ott lapult a vastag, hivatalos papírokkal teli bőritska. A zárlat okozta károk felmérése és a hatósági intézkedések lecsengése után ő nem a megégett vezetékekkel foglalkozott, hanem a lakók torkát szorongató hitelekkel.
Szabó Gábor épp a lakása ajtajában állt, amikor az ügyvéd megállt előtte. Az autószerelő arca rángatózott a dühtől és a kimerültségtől: a műhelye bevételei elapadtak, a devizahitel törlesztőrészletei pedig hónapról hónapra emelkedtek, elnyelve a család utolsó tartalékait is. Az áramkimaradás miatti kényszerszünet már csak az utolsó csepp volt a pohárban.
„Szabó úr, a bank türelme véges, és a tegnapi műszaki katasztrófa sem mentesíti önöket a fizetési kötelezettség alól” – szólalt meg Balog halk, halkságában is fojtogató hangon. Egy sárga borítékot nyújtott át, amelyen már a végrehajtási szakasz elindítását jelző pecsét piroslott. „A felhalmozott elmaradás miatt a pénzintézet elindította a kényszerértékesítési eljárást. Ha három napon belül nem rendezik a tőkét, az ingatlan árverésre kerül.”
Az ajtó mögül Gábor felesége, Andrea tekintete villant fel, tele leplezetlen kétségbeeséssel. Erzsi néni a saját kukucskálóján át, reszketve figyelte a jelenetet. Pontosan tudta, hogy Balog Henrik mögött szürke befektetőcsoportok állnak, akik alig várják, hogy áron alul megkaparintsák a megszorult családok otthonait. Gábor görcsösen markolta meg a papírt, de a torkára forrt a szó; a fenyegető időnyomás és a csapda végzetesen bezárult körülötte.