A hiénák ideje — más fényben

A sötétségben a lincshangulat fojtogatóan vastagodott. A kopogás Karesz ajtaján átment dörömbölésbe, majd egyre több hang kiáltott: „Ki vele, Karesz!” „Rendezd el ezt a szart!” Enci, dühösen és kétségbeesetten, ököllel csapott az ajtóra, a rejtett titok súlya lassan felülírta a sötétségtől való félelmét. Bálint mellette állt, a terhességi teszt képe Erika telefonján még mindig égett a retináján. A saját dühét is alig tudta leplezni, miközben próbálta megőrizni a nyugalmát a káoszban. Erika idegesen szorongatta a telefont, a kórházi hívás tudata még a sötétségnél is nyomasztóbb volt.
Karesz lakása néma maradt. Csak a tompa zenebonákra emlékeztető rezonancia szűrődött ki a vastag falakon át, mintha a rockzenész még mindig a saját világában lebegne, fütyülve a külvilágra. A lakók kiáltásai lassan átmentek morgolódásba, majd tanácstalan suttogásba. Sipos Bendegúz a saját lakásában, az ajtóhoz lapulva hallgatta a kint tomboló haragot. A szíve a torkában dobogott. Attól rettegett, hogy a villanyszerelők majd nemcsak az erősítők illegális áramvételére derítenek fényt, hanem a saját, mélyebbre ásott titkaira is.
Ebben a feszült csendben, amelyet csak a távoli város zaja tört meg, egy elegáns árnyék bukkant fel a lépcsőfordulóban. Dr. Balog Henrik, hibátlan öltönyében, egy apró, zsebből előhúzott zseblámpával világított maga elé. Arca higgadt volt, szinte érdektelen, ahogy végigpásztázta a dühös, kétségbeesett arcokat. „Uraim, hölgyeim,” mondta halk, de átható hangon, amely azonnal elhallgattatta a mormogást. „Úgy tűnik, apróbb technikai malőr történt. Kérem, senki ne essék pánikba. Mindent megteszünk, hogy mihamarabb helyreálljon a rend.” A szavai nyugtatóan hatottak, mégis volt bennük valami hátborzongató, kimért magabiztosság.
Daniel, a falhoz szorulva, mintha láthatatlan akart volna lenni, figyelte Balog urat. A szikrázó szemekben rejlő ravaszság, a mozdulatok precizitása felerősítette benne a tegnap esti üzenet és a meghozott döntés keltette szorongást. A sötétben a saját gondolatai hangosabbak voltak, mint valaha. A házban uralkodó káosz csak tükrözte a saját belső zűrzavarát. Balog úr szavai, bár a rendről szóltak, épp ellenkezőleg, csak a kiútkeresés sürgősségét hangsúlyozták. Valami nagyobbra készült a férfi, és Daniel érezte, hogy mindez összefügg az ő személyes drámájával is.
Fekete Zoltán, a közös képviselő, azonnal odalépett Balog úrhoz, kezében elemlámpával, arcán a helyzet fölötti uralkodás kényszerével. „Megpróbálom elérni a szolgáltatót, Balog úr. Ez elfogadhatatlan!” Balog úr elmosolyodott, hidegen és számítóan. „Természetesen, Zoltán. De talán itt az ideje elgondolkodni egy alaposabb felújítási alapon, nem gondolja? Ez a mostani esemény is rávilágít, mennyire elavult a rendszer. Ahogy látom, sokaknak ez nagy terhet jelent majd, de hossztávon… muszáj.” Fekete Zoltán elgondolkodva bólintott, nem sejtve, hogy a „hosszú táv” Balog úr számára a lakások olcsó felvásárlását jelentette.
Szabó Gábor, akinek a szíve a pániktól a szokottnál is gyorsabban vert, zihálva kapaszkodott felesége karjába. A gondolatai egyetlen irányba terelődtek: a mellkasi fájdalom és a fulladásérzés. Meggyötört arcán átsuhant az elhatározás, hogy holnap reggel mindenképpen felkeresi azt a bizonyos embert. Lívia neve egy csendes, elkeseredett reménysugárként villant fel elméjében. Nem volt biztos benne, hogy a gyógyszer valóban segít-e, de a gondolat, hogy van kiút a szorongásból, legalább egy pillanatra enyhítette a terhét.