A ház sötét szíve

Bálint a falnak dőlve kapkodta a levegőt. A csecsemősírás, Dr. Szabó zsarolása, Ricsi pánikja a szuterénből – minden ráomlott. A folyosói vészfény is halványodott, ahogy egyre több lakásból szivárgott ki a sötétség. Lent a vízcsobogás zúdult, Kovács Tibor pedig felkiáltott: „Ez el van vágva! Valaki szándékosan, esküszöm! Az egész vízvezeték!” Hangjában nem a morcosság, hanem tiszta düh csengett.
A zajra sorban nyíltak ki az ajtók. Fekete Zoltán jelent meg a negyedikről, elemlámpával a kezében, arca sápadt volt. „Mi a fene történik itt? Tibor bá, azonnal nézze meg! Ki a felelős?!” – hangja remegett, félelem és tekintély is sugárzott belőle, de utóbbi gyengébbnek tűnt. A harmadikról Kelemen Dániel is kilépett, telefonja kék fénye megvilágította arcát, tekintete zavartan ingadozott a folyosón, mintha valami láthatatlan fenyegetés foglalkoztatná. Marietta az ajtófélfának dőlve figyelte az eseményeket, kezében egy kémiai könyv lapult.
Ekkor egy tompa puffanás hallatszott a földszintről, majd a lépcsőház utolsó vészvilágítása is kialudt. Teljes sötétség borult mindenre. Fekete úr felszisszent. Alulról Székely Ricsi hangja átszakította a sötétséget: „Itt is minden lekapcsolt! És a víz! Jön fel!” Pánik söpört végig a lakók között, akik most már csak a hangjuk alapján próbálták egymást megtalálni. A csecsemő sírása Dr. Szabó rendelőjéből élesebben hallatszott, vékony, kétségbeesett hangként. Bálint érezte, ahogy a zsarolás, Erika titka és Miri eltűnése – mind összekapcsolódik ebben a hirtelen, kaotikus éjszakában. A ház feszült, a lakók figyelik egymást, és a sötétség leple alatt minden titok még nagyobb súllyal nehezedett rájuk. A víz zubogott.