A Ház Lélegzete — más fényben

Nóra eltűnt a lakása ajtajában, mintha a sötét víz elnyelte volna. A csillogó sminktükör, amit elejtett, most alig látszott a zavaros vízben. Bálint kétségbeesetten rohant a lépcsőház felé, a csecsemő utáni aggodalma minden más gondolatot elnyomott. A ház alól mélyebbről jövő recsegés hallatszott, mintha a Vászoly utca 6. minden egyes porcikája ellenállna a pusztulásnak, mégis megadná magát a súlyos teher alatt. A falakból omló vakolat, a mennyezetről csöpögő víz, mind egyre élesebb szimfóniává állt össze.
Erzsi néni, aki a folyosó végén állt, most már hangosan imádkozott, kezeivel az arcát takarta. Köves Dezső bá egy pillanatra Nóra lakása felé fordult, de az ajtó már becsukódott, csak a luxusautó tompa zúgása hallatszott el messziről, majd el is halt. „Titkok… mindig is voltak titkok ebben a házban…” – mormogta maga elé, mint egy régi krónikás, akit elnyel a jelen zűrzavara. Marietta az anyja ajtaja előtt állt, tétován, szemeivel Bálintot követte. A sötétségben, a víz csobogásában, a ház mintha pulzálni kezdett volna, a falak vészjóslóan rezonáltak.
Bálint a lépcsőfordulóhoz érve elkeseredetten körbenézett. A Dr. Szabó rendelője felé vezető folyosó alig volt megvilágítva, és a víz már ott is térdig ért. Tudta, hogy meg kell találnia az orvost, hogy hozzájusson a kulcshoz, különben a csecsemő sorsa megpecsételődik. Egy pillanatra eszébe jutott a lakáshitel nyomasztó terhe, és Dr. Balog Henrik merev arca, mintha a zsaroló orvos mellett most egy újabb fenyegető árnyék vetült volna rá a sötétben. Ez a ház mindent tudott, mindent őrzött, a múlt titkait és a jelen reményeit is.
Ahogy a lába a következő lépcsőfokra nehezedett, érezte, ahogy a szerkezet még mélyebben megremeg. Valami mást is hallott: egy tompa, súrlódó hangot a pincéből, mintha valaki nehéz tárgyakat mozgatna a vízben. Az ex-légiós. Reménytelenül egyedül volt, és talán most az utolsó erejével próbált menekülni a szuterénből, ahol a gázszag is egyre erősebbé válhatott a víz okozta párában. A ház feszült csendje a recsegések között várakozóvá vált, mintha maga az épület döntene arról, kit enged tovább, és kit nyel el a mélység.