A hatósági ultimátum súlya

A katasztrófavédelmi tiszt nem teketóriázott. Átvágott a félhomályos folyosón, egyenesen a sarokba szorult Fekete Zoltán felé lépve, miközben a kíséretében lévő építésügyi ellenőr már jegyzettömbbel a kezében mérte fel a falakon végigfutó koromnyomokat. Balog talpa alatt meggyűrődött a cipője által takart pecsétes papír, de az ügyvéd meg sem moccant; dermedten figyelte a hatósági egyenruhásokat.
– Az alsó szinteken gázkoncentrációt mértünk, a főelosztó pedig életveszélyes, szétégett – jelentette ki a tiszt ellentmondást nem tűrő hangon. – Nincs választásuk, Képviselő úr. Vagy órákon belül igazolják az azonnali kényszerfelújítási alap elkülönítését, vagy az épületet életveszélyessé nyilvánítjuk, és elrendelem a teljes kiürítést.
A döntés súlya alatt néma csend telepedett a lépcsőházra. Fekete Zoltán szeme fennakadt a csillagászati összeg hallatán, de megszólalni sem tudott. A korlát mellett álló Köves Dezső bá gáláns nyugalommal igazította meg a kalapját, majd a szürke zónás rutin szótlan nyugalmával rákacsintott a közelebb húzódó Székely Ricsire.
Enci gyomra görcsbe rándult. Hirtelen összerezzent, mikor észrevette, hogy a lépcsőforduló rácsai között Miri okostelefonja pirosan villogva közvetíti a teljes drámát a neten. Balog kihasználva a sokkot, sötét pillantást vetve Encire, óvatosan lehajolt a lába alól kikandikáló iratért.