A hatósági ultimátum — másik szál

A kapuban felvijjogó sziréna hangja nem tűnt el a szomszédos utcákban; a katasztrófavédelem piros furgonja közvetlenül a Vászoly utca 6. előtt fékezett le. Két egyenruhás ellenőr lépett be a kapualjba, nyomukban egy szigorú tekintetű építésügyi tisztviselővel. A szuterén lépcsőjén lapuló Székely Ricsi fejét a vállai közé húzva igyekezett láthatatlanná válni a csomagtartó-kereskedelemből származó áruval teli táskái mögött, míg a gang korlátjára feszülten rátámaszkodó Enci keze remegni kezdett a hatósági egyenruhák láttán.
Fekete Zoltán még el sem mozdult a frissen kitűzött hirdetmény mellől, amikor a hivatal embere megállt előtte, és felnyitotta a keményfedeles irattartóját. A szomszédos házból tett lakossági bejelentés nyomán tartott szúrópróbaszerű ellenőrzés nyomán azonnali jegyzőkönyvet vettek fel: a pincében terjengő gázszag és a túlterhelt villamos hálózat miatt az épület állapota közvetlen életveszélyt jelent.
– Uraim, kérem! R egyenlő U per I, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni! – lépett le a lépcsőn dr. Bordás András. – Én még ettem a háromhatvanas kenyérből, láttam már pár zárlatot, de ez túlzás!
A tisztviselő azonban átadta a papírt a dermedt közös képviselőnek. Az ultimátum megkérdőjelezhetetlen volt: a ház vagy azonnal megszavazza a csillagászati összegű kényszerfelújítási alapot, vagy az épületet napokon belül lakatlanná nyilvánítják, és kilakoltatnak mindenkit. A folyosón álló Köves Dezső sápadtan szorította össze a száját; pontosan tudta, hogy Dr. Balog Henrik hálójába most futott be a végső kegyelemdöfés.