A hatósági ultimátum árnyékában — új hang

Bálint nem tehetett mást, teljes testsúlyával nekifeszült a korhadt ajtókeretnek. A zár végül fémes reccsenéssel engedett, ő pedig bezuhant a rendelő félhomályába. Odabent Dr. Szabó a fal tövében kuporgott, remegő kezében egy félig kiürült pálinkásüveggel, míg Enci a szoba sarkában, a vizsgálat elfüggönyözött sarkában szorította magához a síró csecsemőt. A levegőben fojtogató gázszag keveredett az alagsorból feláramló dohos nedvességgel.
Mielőtt Bálint megszólalhatott volna, a lépcsőház felől éles, idegőrlő szirénázás vágott át a falak ropogásán. A szomszédos épületből érkező lakossági bejelentésre a katasztrófavédelem és az építésügyi hatóság rohamkocsija állt meg a Vászoly utca 6. előtt. Az udvaron villogó kék fények szelték át a lépcsőház félhomályát.
Fekete Zoltán, a közös képviselő sápadtan, izzadó homlokkal kísérte lefelé a hatóság tisztviselőit a lépcsőn. A folyosó végén ekkor tűnt fel Dr. Balog Henrik. Az ügyvéd jéghideg, tökéletesen vasalt öltönyében, karba tett kézzel figyelte a kibontakozó drámát, arcán azzal a kimért nyugalommal, ami csak a lakáshitel-csapdára vadászó ragadozók sajátja.
„Közvetlen életveszély” – csattant a hatósági ellenőr hangja, ahogy a gázmérő műszer riasztóan sípolni kezdett a folyosón. Fekete Zoltán elé egy szigorú jegyzőkönyvet toltak. Az ultimátum egyértelmű volt: vagy azonnal elrendelik a teljes épület kényszerkiürítését és lakatlanná nyilvánítását, vagy a lakóknak huszonnégy órán belül ki kell fizetniük a csillagászati összegű rendkívüli felújítási alapot. Balog Henrik ekkor lépett közelebb, zakója belső zsebéből az ingatlanvásárlási szándéknyilatkozatokat húzva elő.