A hatósági csapda — új hang

A kapualjban feszülő személyes indulatokat egy váratlan, nehéz léptekkel kísért moraj törte meg. A tikkasztó füsttel teli lépcsőházba Fekete Zoltán lépett be, nyomában két sárga láthatósági mellényes hatósági ellenőrrel. A közös képviselő arca mészfehér volt, ahogy az elárasztott és áramtalanított épület bejárata felé vezette őket. Bordás professzor épp a főkapcsoló mérnöki finomságairól próbált kioktatni egy arra járót a sötétben, de Zoltán ügyet sem vetett a szavaira.
– Az egyik szomszédos házból lakossági bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez a pincei gázszag és az áramkimaradás miatt – jelentette ki Fekete elhaló hangon, ahogy a megszeppent lakók köréjük gyűltek. Az ellenőr nyers szigorral méregette a kormos falakat, majd egy hivatalos jegyzőkönyvet rögzített a csiptetős írótáblájára.
– Az épület jelenlegi állapota közvetlen életveszélyt jelent – hirdette ki a hatósági ember kíméletlen tárgyilagossággal. – Két opciójuk van. Vagy elindítanak egy azonnali, rendkívüli felújítást, aminek a csillagászati költségeit a lakóknak azonnal be kell fizetniük a felújítási alapba, vagy az épületet hivatalosan lakatlanná nyilvánítjuk, és elrendeljük a kiürítést.
A bejelentés súlya ólomként rázuhant a sötétben álló társaságra. Bálint arcáról egy szempillantás alatt tűnt el a féltékeny düh, s helyét a puszta rettegés vette át. Dr. Balog Henrik azonban csöndben elmosolyodott. Az ügyvéd pontosan erre a pillanatra várt: a hatósági ultimátum árnyékában, hűvös eleganciával lépett előre, s a kényszerarverezéstől rettegő Máté orra alá tolta az előre megírt vételi szerződést.