A Hatóság Bevonul

A Vaszoly utca 6. főajtaja, amely épp tegnap akart beragadni, most valahogy mégis engedelmeskedett a hatósági dörömbölésnek. Két rendőr lépett be, majd mögöttük egy mentős pár. A látvány – a folyosón szétszórt papírok, Kelemen Dániel püffedt ökle Karesz ajtaján, Nóra, aki még mindig egy rózsaszín cumival a kezében meredt maga elé, mint egy rosszul beállított életkép – mindez némileg meghaladta a „lakossági bejelentés” szokásos forgatókönyvét.
Székely Ricsi, aki a falba akart olvadni, most úgy érezte, a szuterénben tárolt parfümök és kávék illata is árulkodóan terjed a lépcsőházban. Minden zsebében ellenőrizte, nincs-e nála véletlenül egy osztrák élelmiszer-adalékanyagokról szóló prospektus, és már azon gondolkodott, hol tudná leggyorsabban elrejteni a „prémium minőségű öblítő mintákat”, ha a rendőrök lemerészkednének a mélybe. A mentősök egy hordágyat is cibáltak, ami Ricsi fejében egyenesen a csempészáru haláltusáját vetítette előre.
Dr. Balog Henrik, a megszorultak elegáns sárkányfogvetője, próbálta megőrizni jéghideg álcáját. Kezét a mellére simította, mintha csak egy váratlan vérnyomás-ingadozás *áldozata* lenne, nem pedig egy olyan ember, akinek a fekete zónás üzelmei miatt minden egyenruhás látványa a jégverem hidegét hozza. Eszébe jutottak Molnár Máté és Horváth Bianka kifizetetlen számlái, és egy zavaros, félkész dokumentum egy bizonyos telekről, amit épp most akart kiforgatni egy hiszékeny özvegytől. Ez most végképp nem hiányzott.
Nóra, a bébipacifierrel a kezében, egyenesen Enci tekintetébe botlott. A néma kérdés fojtogatóan hatott, és Nóra, aki eddig csak eltűnni akart a képből, most egy hirtelen, idegesítően harsány köhögéssel próbálta elterelni a figyelmet. Bálint érezte, ahogy az egész helyzet a fenekestül felforgatja a „rendszerezett káosz” elvét, ami eddig jellemezte az életét. Fekete úr eközben, a földszinten, már azon morfondírozott, hogy milyen szabálysértési bírságot szabhatna ki a hatóságokra, amiért nem jelentették be előre az érkezésüket, vagy amiért túl hangosan csukódott be az ajtó mögöttük.
Ahogy a mentősök, mint derűs látomás, lassan elindultak a folyosón, az első számú kérdés, ami az arcukra volt írva: „Ki halt meg? Vagy kinek van legalábbis valami rendes, tisztességes baja?” A lakók, mindegyik a saját titkával a hóna alatt, összenéztek. Mintha egy rossz, abszurd színdarab közepén ültek volna, ahol a rendező hirtelen behozott egy teljesen új, és legalább annyira zavaró díszletet, mint amilyen Karesz torzítója volt az áramszünet előtt. Marietta, aki a zajra már korábban a szomszéd Ottó erkélyére menekült, onnan figyelte az eseményeket, hálásan, hogy ő legalább egy rövid időre kimenekült a káosz fojtogató öleléséből.