A Háló Súlya és az Ajánlat Árnyéka

A kapualjban Fekete Zoltán hiába próbált rendet teremteni. Szavai, miszerint holnap kilenckor közgyűlés lesz, elhaltak a lakók közötti feszült csendben. Senki nem mozdult. A tekintetek egymáson jártak, gyanakvóan, félelemtől és haragtól terhesen. A tűzoltók távozása utáni légüres térben a katasztrófavédelem ultimátuma súlyosabban telepedett rájuk, mint valaha. A kilakoltatás réme valós fenyegetésként lebegett mindenki felett, és a kényszerfelújítás csillagászati ára, amiről az ultimátum szólt, szinte felfoghatatlan terhet jelentett.
Marietta, a gyógyszerszekrény titkának súlyával a szívében, anyjára, Líviára gondolt. Hogy tudta Lívia ezt csinálni, mégis? A pénzért, a tandíjért… A lány remegő kézzel markolta a táskáját, és ösztönösen felnézett a szemközti ház ablakai felé, Ottó lakására, mintha ott találna valami megnyugvást. De az ablakok sötétek voltak, és a távolság áthidalhatatlannak tűnt. A tegnap esti titok, ami Lívia üzletével együtt napvilágra került, most Mariettát is fojtogatta.
Kelemen Dániel szinte már nem is a többiekre figyelt. A saját tegnap esti titka, Nóra hirtelen távozása, most sokkal égetőbb volt, mint a házat fenyegető összeomlás. Karesz illegális bekötései körüli felfordulás csak alátámasztotta Dániel paranoiáját: a falaknak füle volt, a lépcsőháznak szeme. Minden suttogás, minden elkapott tekintet mintha neki szólt volna, az ő titkát akarta volna leleplezni. Dániel egyre jobban érezte, hogy a falak közelednek.
Horváth Bianka Máté kezét szorongatva alig mert felemelni a fejét. A lakáshitelük, a felújításra szánt, most már értelmetlennek tűnő pénz, mindez a nyakukon tornyosult. „Mi lesz velünk?” – suttogta, hangja alig volt hallható. Máté csak szorította a kezét, tekintete üresen meredt a nedves padlóra. A házban uralkodó félelem őket tette a legsebezhetőbbé. Dr. Balog Henrik alakja mintha megjelent volna a fejükben, a hideg, kimért úriember, akinek ajánlata most már nem tűnt olyan abszurdnak.
Fekete Zoltán tehetetlenül nézte, ahogy a lakók lassan, némán visszavonulnak a lakásaikba. Az ajtók egymás után csukódtak, fojtva el a feszültséget, de nem oldva meg. A lépcsőház hirtelen csendje még nyomasztóbb volt. Mindenki tudta, hogy a holnapi közgyűlés csak a kezdet. Az ingatlancápa ajánlata, amely eddig csak a háttérben pletykaként élt, most már valós alternatívaként lebegett a rettegő elméjükben. A bizalmatlanság hálója vastagabb lett, és minden lakás egy-egy elszigetelt cellává vált, ahol a félelem uralkodott.