A Fojtogató Háló

Marietta szívébe mart a felismerés. Lívia, a patikárius nővér, a saját lánya egyetemi tandíjáért, az anyagi biztonság illúziójáért árulta a receptköteles nyugtatókat. A gyógyszeres szekrény félig nyitott ajtaja egy szakadékot tárt fel, amelybe az egész ház zuhanni készült. Marietta rémülten nézett le az ablakon a sötétedő udvarra, ahol a villogó kék fények még mindig a tűzoltók jelenlétéről árulkodtak. Az ultimátum szavai visszhangoztak a fejében, egy elviselhetetlenül éles, fenyegető csengés.
A kapualjban a lakók kisebb csoportokba verődve suttogtak. Szavak, mint „kilakoltatás”, „csillagászati összeg” és „életveszély” szűrődtek ki a hangok morajából. Horváth Bianka sápadtan szorongatta Máté kezét, tekintete a padlóra szegeződött. Köves Dezső, a mindig gáláns úriember, most remegő ajkakkal nézett maga elé, kalapját szorítva. A katasztrófavédelem távozása nem hozott megkönnyebbülést, épp ellenkezőleg: a hivatalos pecsét súlya alatt a levegő is fullasztóbbá vált.
Kelemen Dániel, akinek félelmei Nóra hirtelen távozása óta egyre csak erősödtek, most szinte levegőt sem mert venni. Karesz illegális bekötéseinek leleplezése csak olaj volt a tűzre, a házban uralkodó feszültség pedig a saját, tegnap esti titkát reaktiválta benne. Mintha a falak maguk is suttogtak volna, mintha a padló minden recsegése a leleplezés előszelét jelezné. Dániel hideg verejtékben úszva figyelte a többieket, minden arcvonásban, minden elkapott pillantásban a saját rémtörténetének nyomait kereste.
Fekete Zoltán kétségbeesetten próbált rendet teremteni. Hangja recsegve pattogott a lépcsőházban, ahogy újabb közgyűlést hirdetett. „Holnap reggel kilenckor! Mindenkinek kötelező!” – dörögte, ám szavai elvesztek a pánik és a düh kavargásában. A lakók már nem hallgattak rá. A bizalmatlanság, a félelem és a kétségbeesés elhatalmasodott rajtuk, és a tegnap esti titok, amely eddig csak Dániel lelkét mardosta, most mintha az egész házra rátelepedett volna, láthatatlan, fojtogató hálóként. Mindenki gyanakodva figyelte a másikat, és a csend, ami időnként rájuk telepedett, ezerszer félelmetesebb volt a zajoknál.