A folyosói háló szálai

Bálint óvatosan kilépett a rendelő félhomályából a hűvös, sötét lépcsőházba, remélve, hogy Fekete Zoltán elfordította a lámpáját. Ám a fordulóban egy apró, hajlott alak zárta el az útját. Erzsi néni állt ott, selyemsálba burkolózva, szemei lázasan csillogtak a vaksötétben. Nem engedte elmenni a férfit; hideg ujjaival rászorított Bálint kabátujjára, és közelebb rántotta magához. Feszült, rekedt hangon suttogta: „A tizedik lakás ügyvédje, az a jéghideg Balog úr... ma délután nagyon barátságos volt a marketinges Nórával a kapualjban. Valami papírt cseréltek, fiam. De Nóra úgy remegett, mint a nyárfalevél.”
Bálint torka elszorult, a zsebében lévő barna boríték hirtelen mázsás súlyúnak tűnt. Erzsi néni ártatlan pletykának szánt szavai mögött ott lapult a fenyegetés: mindent lát, és mindenkiről tud valamit. Dr. Szabó odabentről, a rendelő mélyéről dühösen mormogott valami káromkodást, miközben egy üveg koccant az asztallapon. A doki idegeit teljesen kikészítette az áramszünet és a folyosón cirkáló közös képviselő.
Közben az emeleti sötétségből egy alig hallható nesz szűrődött le. Várkonyi, a paranoiás színész a korlátra hajolva figyelte őket, arcát eltakarta a homály. Magában már az öregasszony hanghordozását gyakorolta, hogy a kellő pillanatban újabb kétségek közé taszítsa a ház lakóit. Lent a bejáratnál a lámpafény újra megmozdult, jelezve, hogy a menekülési idő gyorsan fogy.