A főelosztó füstje

Kovács Tibor jéghideg rutinnal pattintotta ki az első emeleti lakása ajtaját, s a kezében lévő nehéz, fémházas zseblámpa éles, fehér fénynyalábja azonnal átvágott a koromsötét lépcsőházi füstön. Az öreg villanyszerelő nem pazarolt szót az emeleten üvöltöző Fekete Zoltánra, helyette határozott léptekkel megindult lefelé, a földszinti főkapcsolószekrény irányába.
A szűk folyosón feltorlódott lakók árnyéka groteszkül megnyúlt a mészfehér falakon. Szabó Gábor tajtékzó arccal tolta félre a korlátnak támaszkodó Tormai Zoltánt.
– Ha a műszerfalat gallyra vágta ez a mocsok, a saját kezemmel fojtom meg! – vágta oda Gábor, hangjában a tönkremeneteltől való rettegés és düh keveredett.
Tormai törzsőrmester a sötétben hátrált egy lépést, szorosan a falhoz lapulva, miközben Erzsi néni remegő kézzel kapaszkodott a kabátja ujjába. Az idős asszony gyanakvó tekintettel pásztázta a lépcsőfordulóban várakozó Bálintot, mintha a sötétségben próbálná leolvasni a fiú arcáról a tegnap esti titkokat.
– Maradjanak a helyükön! – dörrent rájuk Tibor bá, ahogy szétpattintotta a megolvadt fémből szivárgó szagú főelosztót. – A vezetékek elégtek a falaikban. Zoltán ugyan délelőtt körbejárt a házban az ellenőrzési ívvel, de ezt a túlterhelést semmi sem bírta volna ki.
A biztosítéktáblából elfojtott sercegés hallatszott, s a megrepedt műanyag mögül újabb vékony füstcsík kúszott fel, jelezve, hogy a baj sokkal nagyobb egy egyszerű áramszünetnél.