A fénykép árnyéka

Varga Nóra, akinek szíve a torkában dobogott, egy villámgyors mozdulattal kapta fel az árulkodó kulcstartót és a még árulkodóbb táskát. A gyűrött fénykép, mintha maga is szégyellte volna, hogy egy pillanatra napvilágot látott, gyorsan eltűnt a mélyén. Nóra szinte átsuhant a kapualjon, mintha a padló égne a talpa alatt, és anélkül, hogy bárkire is ránézett volna, besietett a második emeleti lakásába. Az ajtó mögött halk kattanással záródott a zár, de a hang a lépcsőházban visszhangzott, mintha egy titok dobbanása lett volna a néma csendben.
Kelemen Dániel az első emeleti korláton támaszkodva továbbra is meredten nézte a már üres bejáratot. Az ismeretlen férfi arca, amely egy másodpercre felvillant a fényképen, idegrendszerébe égett. Vajon ki lehetett ez a rejtélyes idegen, és miért volt Nóra ennyire zaklatott? A gondolatok spirálisan tekeredtek agyában, összekeveredve a tegnap esti saját félelmével és azzal a névtelen üzenettel, ami az ő nyugalmát is felborította. Egy újabb szál, egy újabb csomó a már amúgy is túlbonyolított életében.
Kerekes Lívia, a patikárius nővérke, a sötét folyosó árnyékából lépett elő, mintha csak most érkezett volna a műszakból. Arcán érezhető volt a rideg megfigyelés, ahogy Nóra sietős távozását regisztrálta. Egy pillanatra mintha egy apró, szinte észrevétlen mosoly futott volna át az ajkán, mintha valami puzzle darabja a helyére került volna a fejében, vagy legalábbis gyanúja beigazolódott volna. De ez a mosoly is azonnal eltűnt, ahogy a szokásos, közömbös álarcát felvette, és lassan elindult a saját lakása felé, meghagyva a rejtélyt a levegőben.
A nyolcas lakásból Kőves Dezső, a gáláns úriember is kilépett, kalapját megigazítva, mintha csak a délutáni sétájára készülne, de valójában csak a postaládákat csettegte. Útközben azonban megállt, és tekintete Nóra lakásának zárt ajtaja felé siklott. Fejét kissé oldalra billentette, majd halkan elmorogta: „Hát, valakinek biztosan nem sikerült elrejteni a kártyavárát… de Balog úr is milyen sokáig dekkol mostanában a házban, mióta ez a felvásárlás téma.” A megjegyzés elhalt a lépcsőház feszült csendjében, mintha az épület maga is visszatartotta volna a lélegzetét a sok titok súlya alatt, várva a következő felvonást.