A dosszié súlya a gázszagban

Kelemen Dániel, akinek az élete éppen egy rosszul megírt Excel-táblázatra hasonlított, figyelte a folyosói káoszt. Az „A döntésed nem maradt észrevétlen” SMS az agyában visszhangzott, mint egy váratlan hibaüzenet, ami lerántja az egész rendszert. Melinda fotója, Erzsi néni eltorzult arca, Bálint sápadtsága – mind csak további anomáliák voltak, amiket a normális emberi logikával nem lehetett feldolgozni. A gázszag egyre erősebben marta a torkát, és Fekete úr újabb, ezúttal már dörgedelmes figyelmeztetése, miszerint „a türelem véges, és a gázszámla is”, csak rontott az amúgy is reménytelen helyzeten.
A frissen érkezett férfi, aki nem siesett, de mégis vészjóslóan haladt, megállt a lépcsőház aljában. Tekintete végigpásztázta a folyosón hömpölygő, gázszagú embermasszát, mintha egy régi, poros könyv lapjait olvasná. Egy halvány, szinte észrevétlen mosoly futott át az arcán, miközben a kezében tartott, „Vászoly utca 6.” feliratú dossziéra pillantott. Ez nem evakuálás volt, hanem egy invázió, amiről senki sem tudta, hogy már rég megkezdődött.
Erzsi néni, akit Melinda frissen szerzett makacssága valósággal sokkolt, a fotó után nyúlt volna még egyszer, de csak a levegőt markolta. Szemében a sértettség és a düh furcsa elegye csillogott. A régi titkok, mint a penész, nem szerették a napfényt, és most éppen Melinda vakujának fényében akartak szétporladni. Melinda pedig szorosan magához ölelte a fényképet, mintha egy értékes kincs lenne, nem pedig egy időkapszula, ami épp most robbant fel a lábuk alatt.
Dr. Balog Henrik figyelme, ha lehet, még élesebbé vált. Minden káosz új lehetőségeket rejtett, és a levegőben terjedő gázszag csak felerősítette a spekulációk fojtogató illatát. Dr. Szabó András, akinek arca továbbra is verejtékben úszott, idegesen pislogott. Valahol a folyosó távolabbi végén, a gázszag ellenére is képes volt Dr. Bordás András egy rövid monológba kezdeni arról, hogy „…ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, akkor ma meg lennék lőve!”, amit a felfokozott hangzavarban senki sem hallott, kivéve talán egy pillanatra Danielt, aki csak még jobban elmerült egzisztenciális bugyraiban. Horváth Bianka a kardigánját markolta, a kíváncsiság és a rettegés bizsergető keverékét érezve. A ház titkai sűrűbbek voltak a gázszagnál, és a lakók, mint a marionettbábuk, az ismeretlen sors szálain vonaglottak.