A dombornyomott jel

A motor horkanása lassan elenyészett az utcán, de a lépcsőházban visszamaradt gázolajszag összekeveredett a dohos falak hideg levegőjével. Balog lassan visszafordult Dániel felé, arcán egy pillanatra felsejlett a számító elégedettség.
– Kár érte – jegyezte meg az ügyvéd halkan, miközben bőrtáskáját a másik kezébe vette. – A marketing szektor mostanában rendkívül törékeny. Egyetlen rossz döntés, egy nem törlesztett kölcsön, és az ember kénytelen olyan kötelezettségeket vállalni, amikre korábban nem lett volna büszke.
Fekete Zoltán türelmetlenül megigazította a szemüvegét. A közös képviselő a falon futó vezetékek felé pillantott; Zoltán ma is körbejárt a házban, hogy ellenőrizze a biztosítékokat, de a lakók gyanakvóan bezárkóztak előle. Most is csupán komor bólintással kísérte Balog szavait.
Dániel nem válaszolt. Szeme sarkából Nóra ajtóját figyelte. A bezáródott fa mögül tompa, feszült suttogás szűrődött ki: Réka számonkérő, emelt hangja összecsapott Nóra rekedtes védekezésével. A nő kezéből kicsúszó dombornyomott boríték nem szokványos reklámkiadvány volt, Dániel pontosan felismerte a ragadozó ingatlanközvetítő holding szimbólumát.
– Magának is érdemes lenne átgondolnia a lehetőségeit, Kelemen úr – lépett közelebb Balog egy fokot. – A türelmi idő lejártáig már csak órák vannak hátra.
Azzal az ügyvéd megfordult, és Feketével az oldalán kimérten elindult lefelé. Dániel egyedül maradt a lépcsőfordulóban. Zsebében a telefon halk vibrálással jelezte: a kijelzőn újabb névtelen üzenet villant fel.