A dohos hagyaték fotója

Miközben Dániel szobájában a tízperces visszaszámlálás percei peregtek, a földszinti kapualj fojtogató csendjét magassarkú cipő kopogása törte meg. Bezerédi Melinda lépett be a vaskapun, elegáns tartással, de csillogó tekintetében leplezetlen idegességgel. Egyenesen az első emelet felé tartott, ahol Erzsi mama már a halkan nyikorgó ajtórés mögül leste a váratlan jövevényt.
Melinda nem üres kézzel érkezett: kabátja belső zsebéből egy megsárgult, szélén kissé szamárfüles fényképet húzott elő, és szótlanul nyújtotta át a nevelőanyjának. A felvételen a néhai Bezerédi Ferdinánd mellett a fiatal Erzsi mosolygott, lábuknál pedig a gyermek Melinda, Enci és Bálint álltak meglepő, gyanútlan családi idillben.
– Ezt az öreg iratai között találtam – suttogta Melinda, de a szavait felerősítette a lépcsőház éles akusztikája.
A földszinti boltajtót épp abban a pillanatban nyitotta ki Szilágyi Marika. Az asszony rutinos, éles szeme azonnal kiszúrta a két nő között átadott fotót, és ahogy pillantása a gyermek Bálint apró vonásaira tévedt, a döbbenettől megállt benne a levegő. A lépcsőházi félhomályban máris megindult a pusztító pletyka láthatatlan cérnaszála.
A pince mélyéből közben Lugosi Jenő tébolyult, tompa áriázása szűrődött fel, amit a meginduló víz ütemes csobogása kísért a szuterén sötétjében, tovább fokozva a falak mögött feszülő kaotikus nyomást.