A dac és a titkok súlya

A csend Nóra távozása után vastagabb lett, szinte tapintható. A folyosón rekedt lakók egymásra meredtek a villódzó zseblámpák félhomályában, mindannyian ugyanazt a néma kérdést szegezve a levegőbe: miért olyan közönyös ez a nő, miközben a ház romokban hever?
Dr. Bordás András, akit Nóra sietős távozása szinte a falhoz préselt, reszkető hangon szólalt meg. „Én még ettem a 3.60 forintos kenyérből… és akkor is tudtuk, kinek mi a dolga. Ez a nő…” A mondat a levegőben lógott, befejezetlenül, ahogy a professzor tekintete elkalandozott. Enci Bálint karjába kapaszkodott, félelme kézzelfogható volt. „Mi folyik itt, Bálint?” – suttogta, alig hallhatóan a vízcsobogás mellett.
Ida, karjában az egyre nyugtalanabb Mirivel, összeszorította a száját. Nóra furcsa viselkedése újabb darabkája volt a ház titkainak. „Nem tudom, ki miben mesterkedik, de valami bűzlik” – mondta halkan, de határozottan, miközben a lépcsőház sötét kanyarulatát pásztázta.
Bálint agya lázasan járt. Erika tehetetlensége, Miri eltűnése, a zsarolás, és most Nóra titokzatos megjelenése. Ekkor érezte, hogy zsebében megrezzen a telefonja. Elővette, a zseblámpa fényénél rápillantott. Egy ismeretlen számról érkező üzenet villant fel: „Tudom.” Dániel a folyosó távolabbi végén, a falnak dőlve, szintén a telefonját nyomkodta, idegesen. Az ő tegnap esti titka is most éledt fel, hideg verítéket csalva homlokára.
Fekete Zoltán, aki rendet próbált tartani a káoszban, ekkor köhintett. „Holnap reggel, ha az áram visszajön, elkezdem a lakások biztonsági ellenőrzését. Egyenként. Mindenki készüljön.” Szavai súlyosan csapódtak a sötétbe. A lakók tekintetében azonban már nem a félelem, hanem a dac kezdett izzani. Alulról a víz még mindig hömpölygött, jelezve, hogy a ház mélyén a problémák csak gyűlnek.