A csőtörés gőze

A lépcsőházi csendet nem Balog Henrik szavainak visszhangja vágta át, hanem egy tompa, megrázó dörrenés a falak mélyéről. A pincéből induló fővízvezeték túlnyomásos szelepe csattanva vágódott ki, és a felszálló gőz csípős szaggal keveredett a füsthöz. A lépcsőfokok megremegtek. Szabó Gábor a mellkasához kapott; a pánikrohama éles nyilallással jelezte, hogy sürgősen szüksége lenne a Líviától titokban szerzett feszültségoldóira, mielőtt a szíve végleg cserbenhagyja.
Karesz ösztönösen visszalépett a saját küszöbére, miközben az emeleti világítás vibrálni kezdett, majd sercegve kiégett. A hirtelen beálló sötétségben csak a folyosó falán futó csövek éles, ritmikus sziszegése maradt meg.
– Ez a fővezeték! – kiáltotta egy rekedt hang a lenti homályból. Kovács Tibor, a ház öreg villanyszerelője egy hatalmas, sárga elemlámpával a kezében botorkált fel a lépcsőn, nyomában a szuterénből felrohanó Székely Ricsivel. – A túlterhelt hálózat miatt leállt a szivattyú, a víznyomás meg szétnyomta a régi tömítést! Ha nem zárjuk el azonnal, elárasztja a pincét!
Balog Henrik egyetlen lépést sem hátrált. Az elemlámpa éles fénynyalábja megvilágította jéghideg, mozdulatlan arcát, ahogy Ricsire, majd Gáborra pillantott.
– A műszaki csőd nem törli az adósságokat, Tibor bá – vetette oda hűvösen az ügyvéd, de a csövekből kiáramló forró gőz őt is visszalépésre kényszerítette. Gábor kihasználta a zavart: megragadta Karesz vállát, és a főcsap felé indultak.