A csapdába ejtett elemző

Dániel nem tehetett mást, lenyomta a laptop billentyűzetén a belépési parancsot, miközben a tenyere nedves nyomot hagyott a műanyag felületen. A képernyőn feltáruló kódkészlet nem a cég adatbázisából származott: egyetlen sornyi szöveg állt a sötét háttér előtt, frissen beérkezve: „Tudjuk, mit töröltél éjfélkor. A szerver logjai nálunk vannak.”
A hideg verejték elöntötte a tarkóját. A folyosóról ekkor halk kopogás hallatszott, de nem a megszokott, türelmetlen lakói dörömbölés, hanem ritmikus, kimért koppanások. Dániel kényszeresen a kukucskálóhoz lépett, és lélegzetét visszafojtva pillantott ki a sötétedő lépcsőházba.
Dr. Balog Henrik állt a szomszédos ajtó előtt, bőrmappájával a kezében, de a szeme sarkából a másodiki emeleti folyosó sötét szegleteit pásztázta. Dániel hátrált egy lépést, és megragadta a telefonját, amin szinte azonos másodpercben egy újabb értesítés villant fel. A névtelen zsaroló nem pénzt kért először, hanem hozzáférést a ház belső elektromos rendszereinek hálózati adataihoz.
Miközben a kijelző kék fénye megvilágította feszült arcát, a lépcsőházból elhaladó léptek zajában elcsípte Székely Ricsi halk nevetését, aki épp egy karton csempészett öblítővel igyekezett lefelé, félvállról megjegyezve valamit Enikő elhagyott táskájáról meg a földszinti pletykákról. Dániel nem törődött a szomszédok zsongásával; tudta, hogy ha nem reagál öt percen belül az üzenetre, a törölt fájlok másolata megérkezik a volt cége biztonsági osztályára.