Erika és Enci

...tészta illata. Márk értetlenül pislogott, miközben Bálint szinte berobbant a szűk előszobába, maga után lökve az ajtót. A garzonban még ott lebegett az éjszakai fülledtség: az olcsó dohányfüst és egy női parfüm édeskés, nehéz illata, ami egy alig egy órája távozott lány nyomait őrizte. Márk fiatalos, felelőtlen szabadsága szinte fojtogatta a sarokba szorított férfit, aki az ablakhoz lépve próbált levegőhöz jutni.
Közben a másodikon a vékony falak már régen elárulták a drámát. Enci lassan lépett ki a folyosóra, sötét haja ziláltan omlott a vállára. Rövid, smaragdzöld selyemköntöse alig takarta a testét, a hűvös lépcsőházi huzatban kirajzolódtak nőies idomai, mégis dacos, fenséges tartással állt a korlátnál. Nem csupán dühös volt; a belőle áradó, sértett és nyers szexualitás feszültséggel töltötte meg a teret, ahogy a negyedik emelet felé nézett.
„Bálint!” – kiáltotta, s a hangja mély volt, bársonyos, mégis úgy vágott át a folyosón, mint a penge. Tudott Erikáról, sejtette a titkokat, de a férfi gyáva menekülése jobban fájt neki minden anyagi bizonytalanságnál. Odalent, a földszinten Erika még zokogott, de Enci szoborszerű, fojtogatóan vonzó alakja a lépcsőfordulóban mágnesként vonzotta a tekinteteket, elnémítva a lenti veszekedést.
A szomszédos ajtóból Varga Nóra lépett ki, selyempizsamájában is elegánsan. Tekintete egy tizedmásodpercre elidőzött Enci válláról lecsúszó köntösén, s a szemében a sajnálat mellett valami egészen más, mélyebb és intimebb kíváncsiság villant meg. A Vászoly utca 6. falai mögött a vágyak és elfojtások bonyolult hálója feszült; Nóra karba tett kézzel lépett közelebb a lányhoz, mintha védelmezni akarná őt a férfiak gyávaságától.
Bálint a negyedik emeletről letekintve, Márk válla mögül látta a jelenetet, és úgy érezte, csapdába esett. A lépcsőház nem csupán beton és omló vakolat volt többé, hanem a testek, a ki nem mondott vágyak és a fenyegető felelősség vibráló arénája, ahol a menekülés minden egyes lépcsőfokkal nehezebbé vált.