A bűntudat nehéz kulcsai

Ricsi még odasuttogott valami bátorítót Dezső bának, de a lépcsőház fojtogató csendjét hirtelen nehéz, bizonytalan léptek zaja törte meg. Bálint lépett ki a második emeleti lakásból, arca sápadt volt, tekintete a semmibe révedt. A zsebében szüntelenül, tompán rezgett a telefon, mintha csak a saját zakatoló szívverése nyert volna mechanikus formát. Minden egyes vibrálás egy újabb kétségbeesett követelés volt Erikától – és az a bizonyos terhességi fotó, amit alig negyed órája kapott, még mindig ott égette a retináját, darabokra törve a jövőképét.
Bálint megállt a lépcsőfordulóban, és görcsösen belenyúlt a kabátzsebébe, hogy elnémítsa a készüléket. Ujjai azonban először egy vaskos, barna borítékra záródtak, amelyben halkan koccantak a lakáskulcsok. Ez a boríték egyszerre jelentett számára menekülőutat és egy feneketlen csapdát, amely végleg elnyeléssel fenyegette. A bűntudat szinte fizikailag fojtogatta, valahányszor Enci meleg, bízó tekintetére és közös otthonukra gondolt. Enci ott volt bent, gyanútlanul és szerelmesen, miközben ő egy egész párhuzamos élet romjait próbálta egyensúlyozni a szakadék szélén.
Ahogy elindult lefelé a kopott fokokon, az első emelet homályából egy ismerős alak lépett elő. Vincze Erzsébet, a ház mindent szemmel tartó Erzsi nénije állt az ajtaja előtt, kezében egy megsárgult konyharuhával. Nem a szokásos, számonkérő fürkészéssel nézett a fiúra; tekintetében ezúttal valami egészen más, egy mélyről jövő, elfedett féltés és gyanakvás furcsa keveréke ült. Az idős asszony pontosan tudta, kinek a lakásában élnek, és a sógorával kapcsolatos régi, eltemetett intim titkok árnyéka most szinte kézzelfoghatóan lebegett közöttük a szűk folyosón.
„Bálint fiam...” – suttogta az idős asszony, hangja megremegett az aggodalomtól, de nem fejezte be a mondatot. Csak a barna borítékra nézett, amit a fiú ösztönösen próbált elrejteni a kabátja alá. A ház vékony falai mögött közben felhangzott Lugosi Jenő távoli, recsegő operaáriája a szuterénből, mint valami szomorú háttérzene a lakók elfojtott drámáihoz. Bálint nem felelt, csak egy bocsánatkérő, elgyötört bólintással sietett el Erzsi néni mellett, miközben a zsebe újra vibrálni kezdett, könyörtelenül követelve tőle a vallomást.