A boríték árnyéka a gangon

A földszinti postaládáknál csattanva pattant fel egy bádogajtó. Molnár Máté a sötétben tapogatózva próbálta kihalászni a felújítási alap sárga csekkjét, amikor Dr. Balog Henrik kimért, hűvös léptekkel mellé lépett. „A közös képviselő úr ma sem kapkodja el a világítás megszerelését” – jegyezte meg az ügyvéd olyan sima hangon, amely mögött érezhetően ott feszült a kényszerárverezések elkerülhetetlen fenyegetése. Máté csak bólintott, a házban felgyülemlett ügyek miatt senki sem tudta már elkerülni a másikat.
Odafent, a második emeleti gang homályában Vincze Erzsi néni görnyedt árnyéka vetült a vizes falra. Amikor a szomszédos ajtó halk kattanással kinyílt, és Bálint lépett ki a folyosóra, az öregasszony azonnal elé vágott, elrekesztve a lépcső felé vezető utat.
– Tudod te pontosan, mi van ebben, fiam – sziszegte Erzsi néni, miközben feltűnően egy vastag, gyűrött barna boríték sarkát villantotta ki a zsebéből. – Ha holnap délig nem rendezed felém a tartozást, Enci az utolsó részletig megtudja, mit művelsz a szolgálatban, meg azt is, hogy kié valójában az a csecsemő Erikánál.
Bálint állkapcsa megrándult, ökle a zsebében szorulva fehéredett ki. A lépcsőházban megrekedt a fojtogató levegő; a szorítás most már elviselhetetlenné vált.