A barna boríték suttogása

Bálint még mindig dermedten állt, a homlokzata izzadt, hideg veríték marta. A félelem, az adósság, Erika terhessége és a ház életveszélyes minősítése egyetlen fullasztó csomóvá fonódott a gyomrában. Vérnyomása az egekbe szökött. Ekkor egy halk, de elszánt köhögés hallatszott mögötte.
Megfordult, és ott állt, mint egy makacs szobor: Erzsi néni, a lépcsőház krónikása, aki az utolsó leheletével is képes lett volna egy friss pletykát elültetni. Arcán a mindenttudó, de ártatlannak álcázott kifejezés ült, kezében egy feltekert zsebkendővel. „Na, Bálintkám, látom, maga is izgul,” kezdte, hangja a falak között visszhangzott. „Én már megmondtam a közös képviselő úrnak, hogy ez a ház lassan úgy néz ki, mint a régi Balaton-parti nyaralóm. Az is dőlt, ahogy a fáraó átka sújtotta volna.”
Bálint nyelt egyet. „Igen, Erzsi néni, eléggé…” – dadogta, de a nő máris félbeszakította. „Tudja, kisfiam, ez a Balog úr… ő már a harmadik házat nézi ki a környéken. Azt mondják, annyira hideg, hogy még a kamatokat is jéggé fagyasztja a számlákon. A múltkor is, a sarkon lévő háznál, a Horváthék eladni akartak, aztán megjelent ez a széptevő Balog, és hopp, már árvereztek is. Pedig a néni még meg sem kapta az első értesítőt, csak a postás hozott egy barna borítékot, amiről senki sem tudta, mi van benne.” Erzsi néni szemei mintha Bálint arcán megálltak volna egy pillanatra, majd tovább pásztáztak. „Azt mondják, ő tudja, mi van azokban a borítékokban, még mielőtt felbontanák. És hogy a házak mindig akkor dőlnek össze, amikor ő feltűnik. Furcsa egybeesés, nem gondolja?”
Bálint a „barna boríték” szóra majdnem megfulladt. Az a barna boríték, amit ő is kapott. Erzsi néni szavai, bár humorosan tálalva, sokkolóan valóságosnak tűntek, mint egy rossz vicc, ami tragédiába torkollik. A falak recsegése hirtelen hangosabbnak, a gázszag erősebbnek, és Erika titka még súlyosabb tehernek tűnt. Balog Henrik, a széptevő árverező, a ház halálának hírnöke, és a barna boríték – mindez egyetlen, hideg láncreakcióban fojtogatta Bálintot. A lépcsőházban álló többi lakó, akik eddig csak suttogtak, most némán figyeltek, az arcukon a tudat, hogy a pletyka, akárcsak a gáz, lassan mindent beborít.