XXXII/6. A kronométer ritmusa — Csendes megfigyelés

A hatos fülke felől érkező tompa, ritmikus kattogás elnyomta a kerekek egyenletes zakatolását. Monsieur Vaneau még egy pillanatig a szűk folyosó sötétedő ablakait nézte, majd lassan előhúzta mellényzsebéből a megszokott, finoman gravírozott ezüst zsebóráját. Egyetlen halk pattanással nyitotta ki a fedelét.
– Pontosan tizennyolc perc múlva Lainville állomásra érkezünk – jegyezte meg elgondolkodva, majd óvatosan visszazárta a finom szerkezetet.
Laurent, a kalauz, aki még mindig feszülten szorongatta a frissített utaslistát, közelebb lépett a detektívhez.
– Gondolja, uram, hogy az az úr valóban csak egy ártalmatlan óraművet szállít abban a megerősített bőröndben? A tartása... nos, meglehetősen idegesnek tűnt.
– Az idegesség ritka rossz tanácsadó, Laurent, ám felette hasznos jelzőfény a megfigyelő számára – válaszolta Vaneau szelíd elnézéssel. – Egy valódi gyűjtő büszkén mutatja meg a kincseit. Aki viszont úgy öleli magához a poggyászát, mintha az az életét védené – vagy éppen a szabadságát fenyegetné –, az ritkán számlál csupán ártatlan másodperceket.
A hatos fülke ajtaja ekkor résnyire kinyílt. A selyemkalapos utas lesett ki a folyosóra, de amint tekintete találkozott Vaneau nyugodt, vizslató pillantásával, a fejét kapkodva azonnal visszahúzódott, s a zár éles koccanással fordult el.
– Maradjon a közelben, Laurent – mondta Vaneau halk, kimért hangon. – Az éjszaka még tartogat néhány meglepő ütemváltást.