XXVI/6. A lakkozott koffer — Elsimuló akkordok

– A finom havanna és Strauss keringője kétségkívül ritka fegyveres fenyegetés – jegyezte meg Monsieur Vaneau szárazon, miközben lassan elrakta zsebóráját. – A füstös aroma és a mechanikus zene legfeljebb a jó ízlést sértheti, de a szerelvény biztonságát aligha.
A sötét köpenyes utas zavartan kapkodott a lakkozott koffer zárai után, s sűrű bocsánatkérések közepette igyekezett visszazárni a rejtett rekeszt. A folyosó végén lapuló, zaklatott új utas azonban még mindig a falhoz lapult, s riadt tekintettel meredt a táskára.
– De... de hiszen még mindig kattog egy kicsit! – nyögte ki reszkető hangon a riadt férfi. – Biztos benne, Monsieur, hogy nem fog felrobbanni?
– A mechanikus rugó leeresztése természetes folyamat, uram – fordult felé Vaneau hűvös eleganciával. – Kivéve persze, ha a klasszikus dallamok túlságosan megviselik az idegeit. Ez esetben az étkezőkocsi mentateáját ajánlom. A gyógynövények köztudottan csillapítják a keringők okozta sokkot.
Laurent kalauz megkönnyebbülten fújt egyet, s megpödörte a bajszát.
– Szóval nem kell riasztanunk a bombatakarítókat, Monsieur Vaneau?
– Legfeljebb a vámhatóságot – pillantott a csempészre a detektív. – Chantraine állomáson a helyi csendőrök bizonyára örömmel leltározzák majd a Havanna szivarokat.