XX/8. A lakatolt púdertáska — A félrevezetés logikája

– De hát a púdertáskámban semmi más nincs, mint finom franciapúder és egy tükör! – tiltakozott az elegáns hölgy, miközben kesztyűs kezével mégis kissé távolabb tartotta a bársonyretikült a fülétől.
– Pontosan ez a zseniális a tervben, madame – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben óvatosan visszahelyezte ezüst zsebóráját a mellényzsebébe. – Egy ártalmatlanul ketyegő mechanizmus mindenkit megtéveszt. A kalauz urat szinte vészfékezésre ösztönzi, Önt mély pánikba ejti, a folyosó népét pedig a fülkék ajtajához csődíti.
Laurent kalauz megszeppenten simította meg az egyenruhája gombjait.
– Szóval... a táska valóban nem fog felrobbanni, Monsieur Vaneau?
– Legfeljebb némi rózsaszín port hintene a szőnyegre, ha a kis óramű rugója elpattan – felelte a detektív szelíd, száraz mosollyal. – A valódi bűncselekmény azonban nem itt történik. Míg mi a púder szemcsézettségéről társalgunk, a szomszédos fülke zárja csendben átfordult. Valaki a zavarodott pillanatokat kihasználva felcserélte a nehéz hegedűtokot egy tökéletesen azonos tömegű, ám teljesen üres másolatra.
Az elegáns hölgy elhűlve nyelte el a kiáltását.
– És Ön ezt mindjárt tudta?
– Nem – ingatta a fejét Vaneau. – Először csak azt gyanítottam, hogy a tettes túlságosan is bízik a hölgyek idegrendszerében.