XVII/7. A lakkozott doboz zára — A megfékezett ármány és az új utasok

– A megrendelő? – nyögte ki Lindner úr, miközben reszketve hátrált egy lépést a folyosó hűvös lambériája felé. – De hát ki lehet az?
– Olyan valaki, aki pontosan tudta, hogy a doboz kettős zárszerkezete csak a bergamottolaj és a selyemszál együttes jelenlétében akad fenn – felelte Vaneau, miközben ezüst zsebóráját mutatóujjával finoman megkocogtatta. – Önök mind azt hitték, a zár véletlenül pattant be. A félrevezetés mesteri volt, ám a finom rézcsap simasága elárulta a turpisságot. A megrendelő nem más, mint...
A mondat közepén a szerelvény váratlanul akkorát fékezett, hogy Laurent kalauz tálcáján csörrenve koccantak össze a teáscsészék. A kerekek éles csikorgása végigvisított a fülkék előtt, s az Intercontinental Express zökkenve begördült a ködbe borult Chantraine állomás peronja mellé.
Az ajtók sziszegve feltárultak, s a peronról két helyi nyomozó lépett a kocsi folyosójára. A vezetőjük határozott léptekkel a sötét köpenyes utas elé állt.
– Letartóztatom Önt és a fülkéjében rejtőző társát a lakkozott doboz zárszerkezetének megrongálása ügyében! – harsanta a tiszt.
– ...mint aki most próbálja eltüntetni az álkulcsot – fejezte be szárazon Vaneau, és kimérten visszacsúsztatta óráját a mellényzsebébe.
A gyanúsítottakat elvezették, s a folyosón végre helyreállt a rend. A peronon újonnan felszálló utazók között egy fiatal, fátyolos hölgy bukkant fel, aki láthatóan túl sok kisméretű, lakatlan papírdobozt cipelt magával. Vaneau csendben figyelte, ahogy a vonatszerelvény nehézkesen kigördült az állomásról.