VI/3. Új rejtély a hálókocsin — A kifordított selyemszálak és a halk fékezés

A VIP hálókocsi csendjét csupán a sínek egyenletes lüktetése törte meg. Julien még mindig a falnak támaszkodva figyelte a folyosó sötétedő sarkait, míg Laurent kalauz a tálcáján rezgő teáscsészéket próbálta egyensúlyban tartani. Monsieur Émile Vaneau kimérten végigsétált a kék szőnyegen, majd zakója belső zsebébe nyúlt, és elővette régi ezüst zsebóráját. Lassan kinyitotta, egy pillanatig némán nézte a finoman ketyegő mutatókat, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan hét perc múlva Mireval állomásra érkezünk.
Laurent kalauz kíváncsian lépett közelebb, Julien pedig idegesen igazította meg a gallérját. Vaneau a széttépett bőrtáska felé mutatott. – Mindenki azt hitte, hogy egy ismeretlen behatoló csapott le az éjféli sötétségben, és kívülről feszítette fel a rekeszeket. A félrevezetés mesteri volt, hiszen a nyitott ablak és a hirtelen huzat tökéletes színpadot biztosított. Csakhogy a selyembélés elemi szálai kifelé hajoltak, nem befelé. A vágást a táska belsejéből ejtették, ami azt jelenti, hogy a dokumentumok sosem hagyták el a tulajdonosuk kezét a feltételezett rablás során.
– Ez képtelenség! – háborodott fel Julien, de a hangja bizonytalanul elcsuklott. – Ön nyíltan gyanúsít engem?
– Egyelőre csak azt gondolom, hogy a tények tisztázása sokkal kényelmesebb, mint egy hiábavaló színjáték fenntartása – válaszolta Vaneau száraz eleganciával. – A hiányzó családi iratok végig az Ön kabátjának duplán varrott bélésében pihentek. Az elkövető tehát nem más, mint…
Vaneau mondatát hirtelen éles fémcsikorgás vágta ketté. Az Intercontinental Expressz váratlanul nagyot fékezett; a folyosó fali lámpái megremegtek, a szomszédos étkezőkocsiból pedig üvegek csörrenése hallatszott. A szerelvény lassulva begördült Mireval állomásának lámpafényben úszó peronja mellé.
Az ajtók sziszegve kinyíltak, és a peronról két helyi nyomozó lépett a kocsiba. A vezetőjük szigorú tekintettel nézett körül, majd határozott léptekkel Julien elé állt. – Letartóztatom Önt a törvény nevében, biztosítási csalás és szándékos félrevezetés ügyében – jelentette ki a tiszt. Vaneau csak ekkor fejezte be a félbeszakadt gondolatot, mintha a rendőrség érkezése pontosan kiszámított lépés lett volna: – …mint Ön maga, fiatalember.
Miután a bilincsbe vert utast elvezették, a hálókocsi hangulata lassan lecsillapodott. Laurent megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben a peronról új utasok léptek a szerelvényre. Egy fekete kalapos úr szállt fel, aki feltűnően kevés poggyászt hozott magával, viszont egy apró, nehéz rézdobozt szorított az oldalára, amelyet egyetlen pillanatra sem engedett el. Vaneau csendben figyelte az érkezőt. Az ajtók becsukódtak, s az Intercontinental Expressz csikorgó kerekekkel indult tovább a következő állomás felé.