84/1. A zöld bársonytáska — Éjszakai zakatolás Montfort felé

A kerekek ritmikus zakatolása hamar elnyelte Valcourt állomás távoli fényeit. Az Intercontinental Express ismét nekilendült az éjszakának, miközben Laurent kalauz megkönnyebbülten fújt egyet a folyosó faburkolatának támaszkodva.
– Hála az égnek, ez a marlotte-i ügy végre lezárult – jegyezte meg a kalauz, miközben gépiesen helyreigazította egyenruhája gombjait. – Remélem, a következő megállóig, Montfort-ig nyugodtabb utunk lesz.
– A remény a legbiztosabb módja annak, hogy az ember kellemesen csalódjon – jegyezte meg Monsieur Vaneau szelíd mosollyal, miközben tekintetét a folyosó végén álló új utasra szegezte.
A férfi, aki az imént ejtette el a zöld bársonytáskát, sietősen felkapta a poggyászt. Kalapját mélyen a szemébe húzta, ám a táska csatja félig nyitva maradt, s a résen át egy apró, szokatlan formájú sárgaréz szerkezet villant meg.
– Elnézést a zavarásért, uraim – mondta az új utas némi idevességgel, hangjában túlzott, szinte gyanús udvariassággal. – Csupán a négyes fülkét keresem. A kalauz úr esetleg tudja, hogy a zárja biztonságosan működik-e belülről?
– Természetesen – válaszolta Laurent kissé értetlenül. – Bár a mi vonatunkon az utasok ritkán aggódnak a belső reteszek miatt, hacsak nem tartanak a huzattól.
– Vagy a túlságosan kíváncsi szomszédoktól – tette hozzá az új utas, majd gyors léptekkel eltűnt a fülkéje ajtajában, s a zár azonnal kattant mögötte.
Vyaneau halkan felnevetett, s elővette zsebkendőjét, hogy megtörölje pápaszemét.
– Úgy tűnik, Laurent, a montfort-i szakaszon sem fogunk unatkozni. Az a táska ugyanis lényegesen nehezebbnek hangzott, mint amilyen könnyűnek a tulajdonosa mutatni próbálta.