Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
410/1. A lelakatolt tok — Új árnyak a síneken
A kerekek egyenletes ritmusa újra átvette az uralmat a hálókocsi folyosóján, amint az Intercontinental Express lassan kigördült az állomásról. Laurent kalauz megkönnyebbülten süllyesztette zsebébe a kulcscsomóját, majd óvatosan az új utas felé fordult.
– Engedje meg, uram, hogy segítsek a csomaggal – ajánlotta fel készségesen Laurent, és a nehéz, lelakatolt hegedűtok felé nyújtotta a kezét. – A felső poggyásztartóban még van elég hely…
– Hozzányúlni szigorúan tilos! – pattant fel az új utas, miközben idegesen a mellkasához szorította a sötétbarna tokot. – Ez nem puszta hangszer, hanem rendkívül törékeny magántulajdon!
– Természetesen, uram – felelte Laurent, s gyorsan visszahúzta a kezét. – Csak a csomag formája és a lendülete mintha némi szerkezeti ellentmondásban állna egymással. Egy Stradivari ritkán koppan akkorát a padlón, mint egy kisméretű üllő.
Émile Vaneau a folyosó falának támaszkodva, összefont karral figyelte az összecsapást. Elegáns nyugalma egyetlen pillanatra sem csorbult.
– A művészet néha meglepően súlyos terheket ró az emberre – jegyezte meg kimérten Vaneau. – Különösen akkor, ha a muzsika rézöntvényekből és finommechanikai fogaskerekekből építkezik.
Az új utas riadtan pillantott a ősz hajú úriemberre.
– Ön kicsoda? És miért üt a nasába a csomagom súlya?
– Csupán egy utas, aki szereti a tisztán csengő akkordokat – válaszolta Vaneau halk mosollyal. – És aki észrevette, hogy a tok sárgaréz pántjain még nem száradt meg teljesen a friss gépolaj. A következő megállóig, Elberen állomásig pontosan elegendő időnk lesz megcsodálni ezt a nem mindennapi kottaforgatót.
– Engedje meg, uram, hogy segítsek a csomaggal – ajánlotta fel készségesen Laurent, és a nehéz, lelakatolt hegedűtok felé nyújtotta a kezét. – A felső poggyásztartóban még van elég hely…
– Hozzányúlni szigorúan tilos! – pattant fel az új utas, miközben idegesen a mellkasához szorította a sötétbarna tokot. – Ez nem puszta hangszer, hanem rendkívül törékeny magántulajdon!
– Természetesen, uram – felelte Laurent, s gyorsan visszahúzta a kezét. – Csak a csomag formája és a lendülete mintha némi szerkezeti ellentmondásban állna egymással. Egy Stradivari ritkán koppan akkorát a padlón, mint egy kisméretű üllő.
Émile Vaneau a folyosó falának támaszkodva, összefont karral figyelte az összecsapást. Elegáns nyugalma egyetlen pillanatra sem csorbult.
– A művészet néha meglepően súlyos terheket ró az emberre – jegyezte meg kimérten Vaneau. – Különösen akkor, ha a muzsika rézöntvényekből és finommechanikai fogaskerekekből építkezik.
Az új utas riadtan pillantott a ősz hajú úriemberre.
– Ön kicsoda? És miért üt a nasába a csomagom súlya?
– Csupán egy utas, aki szereti a tisztán csengő akkordokat – válaszolta Vaneau halk mosollyal. – És aki észrevette, hogy a tok sárgaréz pántjain még nem száradt meg teljesen a friss gépolaj. A következő megállóig, Elberen állomásig pontosan elegendő időnk lesz megcsodálni ezt a nem mindennapi kottaforgatót.
Ebben a részben
Szereplők
- az-uj-hegedus-utas
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Helyszín
- 4-es-fulke-elotere
- a-vonat
Előző jelenet szereplői
- az-uj-csorgo-utas
- fekete-kalapos-ur
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.