Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
407/8. A ciripelő gyanú – Melódiák és menetrendek
„Várjon csak, Monsieur Vaneau,” – szólt a fiatal hölgy, hangjában a pirulás ellenére is makacs kérdés cseng. – „Nem értem, miért tereli el a szót holmi zsebórákkal. Én a csomagokról beszéltem, amikről a sötétkék kabátos úr miatt említést tett. És a karkötőről. Mintha lenne valami kapcsolat…”
„A kapcsolatok, fiatal hölgy,” – válaszolt Vaneau, – „néha oly bonyolultak, mint egy vasúti menetrend. Néha pedig oly egyszerűek, mint egy tücsök ciripelése. Csak a megfelelő fület kell hozzá megtalálni.”
Laurent kalauz, aki eddig csak bámészkodott, és a Bellac-i incidens után még mindig a homlokát törölgette képzeletben, most mélyet sóhajtott. „Ó, a menetrendek! Ha legalább azokkal lenne kevesebb rejtély! De a tücsök, az valami új a repertoárban, uram. Azt hiszem, a következő állomásig, azaz Villeneuve-sur-Lot-ig, még sok minden elcsiripelhet.”
Vaneau halványan elmosolyodott. „Lehet. Vagy épp ellenkezőleg, kalauz úr. Lehet, hogy csak egy jól bejáratott melódia ismétlődik, apró variációkkal.” Tekintetével a fiatal hölgy csuklóján lévő, finoman megcsillanó karkötőre pillantott, majd onnan a kosár felé, mintha most először mérné fel a két tárgy közötti… *lehetőséget*. A ciripelés ritmusa mintha egy hajszállal megváltozott volna, vagy Vaneau füle lett volna hirtelen élesebb.
„Mire céloz?” – kérdezte a fiatal hölgy, aki Vaneau pillantását követve maga is letekintett a karkötőjére, majd a kosarára, mintha most először látná őket együtt. Arcán a gyanakvás helyét lassan átvette egyfajta bizonytalan felismerés, vagy inkább egy újabb kérdés, ami még hangosabban ciripelt a gondolataiban. A vonat egyenletesen szelte a tájat, Chantelle-sur-Loire lassan eltűnt a távolban, és Villeneuve-sur-Lot felé robogtak.
„A kapcsolatok, fiatal hölgy,” – válaszolt Vaneau, – „néha oly bonyolultak, mint egy vasúti menetrend. Néha pedig oly egyszerűek, mint egy tücsök ciripelése. Csak a megfelelő fület kell hozzá megtalálni.”
Laurent kalauz, aki eddig csak bámészkodott, és a Bellac-i incidens után még mindig a homlokát törölgette képzeletben, most mélyet sóhajtott. „Ó, a menetrendek! Ha legalább azokkal lenne kevesebb rejtély! De a tücsök, az valami új a repertoárban, uram. Azt hiszem, a következő állomásig, azaz Villeneuve-sur-Lot-ig, még sok minden elcsiripelhet.”
Vaneau halványan elmosolyodott. „Lehet. Vagy épp ellenkezőleg, kalauz úr. Lehet, hogy csak egy jól bejáratott melódia ismétlődik, apró variációkkal.” Tekintetével a fiatal hölgy csuklóján lévő, finoman megcsillanó karkötőre pillantott, majd onnan a kosár felé, mintha most először mérné fel a két tárgy közötti… *lehetőséget*. A ciripelés ritmusa mintha egy hajszállal megváltozott volna, vagy Vaneau füle lett volna hirtelen élesebb.
„Mire céloz?” – kérdezte a fiatal hölgy, aki Vaneau pillantását követve maga is letekintett a karkötőjére, majd a kosarára, mintha most először látná őket együtt. Arcán a gyanakvás helyét lassan átvette egyfajta bizonytalan felismerés, vagy inkább egy újabb kérdés, ami még hangosabban ciripelt a gondolataiban. A vonat egyenletesen szelte a tájat, Chantelle-sur-Loire lassan eltűnt a távolban, és Villeneuve-sur-Lot felé robogtak.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- a-sotet-kopenyes-utas
- fiatal-holgy-ciripelo-kosarral
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.