Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
407/4. A saint-julien-i jelzés — Feszültség a szalonkocsiban
Laurent kalauz gondosan zsebre vágta a sárgaréz rugót, mintha legalábbis egy állami koronázási ékszert őrizne.
„Ha jól értem,” – szólalt meg a fiatal hölgy, miközben ujjaival görcsösen szorította a ciripelő kosár fülét –, „ön azt állítja, hogy ez a rugó nem egy tücsök hátsó lába?”
„Természettudományi szempontból egészen biztosan nem, kisasszony,” – válaszolta Monsieur Vaneau halk mosollyal. „A tücskök ritkán készülnek sárgarézből, és még ritkábban hagynak maguk után finom műszerolaj-szagot.”
Az aktatáskát szorító úr fészkelődni kezdett sötétkék kabátjában. Igazított egyet a gallérján, s megpróbálta visszaidézni a közönyös utazók megszokott kifejezését, ám tekintete folyton a fülke ajtaja felé tévedt.
„De hát miért álcázna bárki is egy mechanikus szerkezetet tücsökciripelésnek?” – kérdezte fojtott hangon a sötét köpenyes utas.
„Mert a valódi tücsök figyelmetlenségből elhallgat, ha valaki közeledik,” – felelte Vaneau detektív, miközben elégedetten simította meg a bajszát. „Egy pontosan beállított rugós óramű viszont kíméletlen ütemben ketyeg, függetlenül attól, hogy a kalauz lépteit hallja-e. A ritmusjelzés pontosan Saint-Julien előtt kellett, hogy megszólaljon.”
Laurent elhűlve nézett a detektívre. „De hát a kisasszony karkötője is pontosan ugyanarra a ritmusra csilingelt!”
„Ami csupán a legszebb félrevezetés volt a történetben,” – mondta Vaneau szelíden. „A szándékos álcázás igazi művészete nem az, hogy elrejtsünk valamit, hanem az, hogy olyat mutassunk a világnak, amit az boldogan elhisz.”
A vonat kerekeinek zakatolása hirtelen mélyebb tónusra váltott. A fülke ablakán kívül felbukkantak Saint-Julien külvárosának halvány fényei, s a szerelvény lassan fékezni kezdett.
„Ha jól értem,” – szólalt meg a fiatal hölgy, miközben ujjaival görcsösen szorította a ciripelő kosár fülét –, „ön azt állítja, hogy ez a rugó nem egy tücsök hátsó lába?”
„Természettudományi szempontból egészen biztosan nem, kisasszony,” – válaszolta Monsieur Vaneau halk mosollyal. „A tücskök ritkán készülnek sárgarézből, és még ritkábban hagynak maguk után finom műszerolaj-szagot.”
Az aktatáskát szorító úr fészkelődni kezdett sötétkék kabátjában. Igazított egyet a gallérján, s megpróbálta visszaidézni a közönyös utazók megszokott kifejezését, ám tekintete folyton a fülke ajtaja felé tévedt.
„De hát miért álcázna bárki is egy mechanikus szerkezetet tücsökciripelésnek?” – kérdezte fojtott hangon a sötét köpenyes utas.
„Mert a valódi tücsök figyelmetlenségből elhallgat, ha valaki közeledik,” – felelte Vaneau detektív, miközben elégedetten simította meg a bajszát. „Egy pontosan beállított rugós óramű viszont kíméletlen ütemben ketyeg, függetlenül attól, hogy a kalauz lépteit hallja-e. A ritmusjelzés pontosan Saint-Julien előtt kellett, hogy megszólaljon.”
Laurent elhűlve nézett a detektívre. „De hát a kisasszony karkötője is pontosan ugyanarra a ritmusra csilingelt!”
„Ami csupán a legszebb félrevezetés volt a történetben,” – mondta Vaneau szelíden. „A szándékos álcázás igazi művészete nem az, hogy elrejtsünk valamit, hanem az, hogy olyat mutassunk a világnak, amit az boldogan elhisz.”
A vonat kerekeinek zakatolása hirtelen mélyebb tónusra váltott. A fülke ablakán kívül felbukkantak Saint-Julien külvárosának halvány fényei, s a szerelvény lassan fékezni kezdett.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- a-sotet-kopenyes-utas
- az-uj-utas
- fiatal-holgy-ciripelo-kosarral
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.