Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
406/2. A csilingelő szimfónia — Taktusok Montfaucon felé
Laurent kalauz felsóhajtott, mintha a sorsát fogadta volna el. „Symphonia, mondja, Monsieur Vaneau? Én már attól félek, hogy inkább kakofónia lesz. Mintha minden csavar és anyacsavar elhatározta volna, hogy zenél.” Tekintete megint a fiatal hölgyre siklott, aki egy újabb, súlyosnak tűnő, de üreges, csörgő tárgyat tuszkolt be a csomagtartóba. Belülről apró harangok csendültek minden mozdulatnál.
„A kakofónia is lehet művészet, kalauz úr, ha az ember tudja, hogyan hallgassa” – felelte Vaneau, rezzenéstelen nyugalmával. „És látja, a hölgy sem adja fel. A lendület figyelemre méltó.”
Az „az-uj-csorgo-utas” eközben igyekezett a lehető legészrevétlenebbül elhelyezkedni, de minden mozdulata újabb csilingelő hangot csalt elő. Hol a kalapdobozból, hol a kis dobozkából, hol a rejtélyes harangos tárgyból szólt a zene. Egy sötétkék kabátos utas, aki eddig olvasott, most felpillantott, homlokát ráncolva. A „a-sotet-kopenyes-utas” még összébb húzta magát, mintha a hangok fizikai fájdalmat okoznának neki.
„Úgy tűnik, nem mindenki értékeli ezt a modern kompozíciót” – jegyezte meg Laurent kalauz, suttogva. „Főleg az előző előadás után. Két műsor egymás után… ez már majdnem túl sok a békés utazáshoz.”
„A művészet már csak ilyen, kalauz úr. Néha türelmet igényel, mire az ember hozzászokik az új formákhoz” – válaszolta Vaneau, elmosolyodva. „És néha a leghangosabb darabok rejtik a legérdekesebb történeteket. Montfaucon állomásig még sok titok kerülhet felszínre ebből a látszólagos zűrzavarból.” Vaneau úr tekintete ekkor elidőzött a fiatal hölgy kezén, amelyen egy apró, csillogó karkötő villant fel, ahogy a nő igazított valamit a csomagjain.
„A kakofónia is lehet művészet, kalauz úr, ha az ember tudja, hogyan hallgassa” – felelte Vaneau, rezzenéstelen nyugalmával. „És látja, a hölgy sem adja fel. A lendület figyelemre méltó.”
Az „az-uj-csorgo-utas” eközben igyekezett a lehető legészrevétlenebbül elhelyezkedni, de minden mozdulata újabb csilingelő hangot csalt elő. Hol a kalapdobozból, hol a kis dobozkából, hol a rejtélyes harangos tárgyból szólt a zene. Egy sötétkék kabátos utas, aki eddig olvasott, most felpillantott, homlokát ráncolva. A „a-sotet-kopenyes-utas” még összébb húzta magát, mintha a hangok fizikai fájdalmat okoznának neki.
„Úgy tűnik, nem mindenki értékeli ezt a modern kompozíciót” – jegyezte meg Laurent kalauz, suttogva. „Főleg az előző előadás után. Két műsor egymás után… ez már majdnem túl sok a békés utazáshoz.”
„A művészet már csak ilyen, kalauz úr. Néha türelmet igényel, mire az ember hozzászokik az új formákhoz” – válaszolta Vaneau, elmosolyodva. „És néha a leghangosabb darabok rejtik a legérdekesebb történeteket. Montfaucon állomásig még sok titok kerülhet felszínre ebből a látszólagos zűrzavarból.” Vaneau úr tekintete ekkor elidőzött a fiatal hölgy kezén, amelyen egy apró, csillogó karkötő villant fel, ahogy a nő igazított valamit a csomagjain.
Ebben a részben
Szereplők
- a-sotet-kopenyes-utas
- a-sotetkek-kabatos-utas
- az-uj-csorgo-utas
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Helyszín
- 4-es-fulke-elotere
- a-vonat
- montfaucon-allomas
Előző jelenet szereplői
- az-uj-csorgo-utas
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.