Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
405/3. A kattanó ritmus — Feszültség Montverdun felé
Laurent kalauz nyelt egyet, majd bizonytalanul körbenézett a folyosón. Az új utas fülkéjének ajtaja résnyire nyitva állt, és a dobolás felgyorsult, mintha tudomást szerzett volna az idő múlásáról.
– Egy időzített… valami? – Laurent hangja elhalt. – Monsieur Vaneau, nem gondolja, hogy lassan érdemes lenne feltenni a kérdést a tulajdonosnak?
Vaneau könnyedén megigazította a mellényét.
– A türelem, kalauz úr, néha a leggyorsabb út a megfejtéshez. Az időzített eszközöknek megvan az a kellemetlen tulajdonságuk, hogy nem ismernek sürgősségi megállót. Ez a sziszegés… egy apró, de elszánt gépezet dolgozik belül. Azt gyanítom, a tulajdonosa most nem azért menekül, mert fél tőle, hanem mert attól tart, hogy valaki *más* is félni fog tőle.
Ekkor egy halk, de határozott kattanás hallatszott a fülkéből, amit azonnal egy erőteljesebb sziszegés követett. A dobolás ritmusa felgyorsult, már-már pánikszerűvé vált. Az ajtórésen át egy remegő kéz kapott a kilincs után, mintha az új utas épp most akarná elhagyni a fülkéjét, vagy bezárni magát.
Laurent kalauz hátrébb lépett.
– Ez már nem egy szívritmus-szabályzó. Ez egy szívroham-gyorsító! Monsieur, ha ez egy tízperces kezelés, akkor a beteg nem éri meg Montverdunt!
Vaneau a doboló fülke felé fordította fejét.
– Vagy épp ellenkezőleg, kalauz úr. Lehet, hogy ez a „beteg” épp azt szeretné, ha *mások* kapnának szívrohamot. A dobolás egyre hangosabb, a sziszegés pedig egyre… célzottabb. Mintha valami pontosan megtervezett esemény előszele lenne, és nem pusztán egy véletlen mechanikai hiba. Ahogy a Wermuth-számláló sem pusztán a kalapokat tisztította.
A sötét köpenyes utas, aki eddig a folyosó távolabbi végén figyelt, hirtelen elkapta a tekintetét, és szinte beszaladt a saját rekeszébe. A hangulat a folyosón érezhetően megfeszült, a dobolás pedig elnyomta a vonat kerekének monoton zúgását. Montverdun valóban közeledett.
– Egy időzített… valami? – Laurent hangja elhalt. – Monsieur Vaneau, nem gondolja, hogy lassan érdemes lenne feltenni a kérdést a tulajdonosnak?
Vaneau könnyedén megigazította a mellényét.
– A türelem, kalauz úr, néha a leggyorsabb út a megfejtéshez. Az időzített eszközöknek megvan az a kellemetlen tulajdonságuk, hogy nem ismernek sürgősségi megállót. Ez a sziszegés… egy apró, de elszánt gépezet dolgozik belül. Azt gyanítom, a tulajdonosa most nem azért menekül, mert fél tőle, hanem mert attól tart, hogy valaki *más* is félni fog tőle.
Ekkor egy halk, de határozott kattanás hallatszott a fülkéből, amit azonnal egy erőteljesebb sziszegés követett. A dobolás ritmusa felgyorsult, már-már pánikszerűvé vált. Az ajtórésen át egy remegő kéz kapott a kilincs után, mintha az új utas épp most akarná elhagyni a fülkéjét, vagy bezárni magát.
Laurent kalauz hátrébb lépett.
– Ez már nem egy szívritmus-szabályzó. Ez egy szívroham-gyorsító! Monsieur, ha ez egy tízperces kezelés, akkor a beteg nem éri meg Montverdunt!
Vaneau a doboló fülke felé fordította fejét.
– Vagy épp ellenkezőleg, kalauz úr. Lehet, hogy ez a „beteg” épp azt szeretné, ha *mások* kapnának szívrohamot. A dobolás egyre hangosabb, a sziszegés pedig egyre… célzottabb. Mintha valami pontosan megtervezett esemény előszele lenne, és nem pusztán egy véletlen mechanikai hiba. Ahogy a Wermuth-számláló sem pusztán a kalapokat tisztította.
A sötét köpenyes utas, aki eddig a folyosó távolabbi végén figyelt, hirtelen elkapta a tekintetét, és szinte beszaladt a saját rekeszébe. A hangulat a folyosón érezhetően megfeszült, a dobolás pedig elnyomta a vonat kerekének monoton zúgását. Montverdun valóban közeledett.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- az-uj-utas
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.