Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
403/1. A nehéz fémkazetta — Éjszakai árnyak a hálókocsin
Az Intercontinental Express kerekeinek ütemes kattogása újra betöltötte a hálókocsi folyosóját, ahogy a szerelvény maga mögött hagyta Marville állomás éjszakai fényeit.
– Szabadna a jegyét, uram? – lépett közelebb Laurent, a kalauz, miközben még mindig szaporán szedte a levegőt a rendőri akció után.
– Ötéves tapasztalatom szerint a viaszpecsétek meglehetősen rosszul viselik a vasúti zökkenőket – jegyezte meg halkan Monsieur Vaneau, elismerő pillantást vetve a jövevényre, aki görcsös óvatossággal szorította magához a vaskos fémkazettát.
– Ez a kazetta nem zökken ki – felelte a sötétköpenyes utas hűvös, meglehetősen tompa hangon, majd a kalauz felé nyújtotta átázott szélű menetjegyét. – Az ötös fülke az enyém, ha nem tévedek.
– Pontosan, jó uram. Engedje meg, hogy segítsek a poggyásszal…
– Hozzányúlni tilos! – vágta rá szinte azonnal az új utas. Felhúzott gallérja árnyékában csak a szemei villantak ki.
A folyosó szélén álló fiatal hölgy ijedten szorította magához a csörgő dobozait, s óvatosan hátralépett egyet.
– Ó, ne aggódjon, kisasszony – szólt Vaneau száraz, megnyugtató eleganciával. – Az urak, akik nehéz fémdobozokat hordoznak az éjszaka közepén, általában vagy államtitkokat szállítanak, vagy rendkívül bizalmatlanok a saját tejsüteményeikkel szemben. Bár a friss viasz illata inkább az előbbire utal.
A sötétköpenyes férfi egyetlen szó nélkül lépett be az ötös fülkébe, s az ajtó határozott mozdulattal csapódott be mögötte. A zár kattanását követően a fülke alsó résén át finom, hűvös fémszag és nehéz, levendulás viaszillat kezdett szivárogni a folyosóra, ahogy a vonat nekilendült Beauval állomás irányába.
– Szabadna a jegyét, uram? – lépett közelebb Laurent, a kalauz, miközben még mindig szaporán szedte a levegőt a rendőri akció után.
– Ötéves tapasztalatom szerint a viaszpecsétek meglehetősen rosszul viselik a vasúti zökkenőket – jegyezte meg halkan Monsieur Vaneau, elismerő pillantást vetve a jövevényre, aki görcsös óvatossággal szorította magához a vaskos fémkazettát.
– Ez a kazetta nem zökken ki – felelte a sötétköpenyes utas hűvös, meglehetősen tompa hangon, majd a kalauz felé nyújtotta átázott szélű menetjegyét. – Az ötös fülke az enyém, ha nem tévedek.
– Pontosan, jó uram. Engedje meg, hogy segítsek a poggyásszal…
– Hozzányúlni tilos! – vágta rá szinte azonnal az új utas. Felhúzott gallérja árnyékában csak a szemei villantak ki.
A folyosó szélén álló fiatal hölgy ijedten szorította magához a csörgő dobozait, s óvatosan hátralépett egyet.
– Ó, ne aggódjon, kisasszony – szólt Vaneau száraz, megnyugtató eleganciával. – Az urak, akik nehéz fémdobozokat hordoznak az éjszaka közepén, általában vagy államtitkokat szállítanak, vagy rendkívül bizalmatlanok a saját tejsüteményeikkel szemben. Bár a friss viasz illata inkább az előbbire utal.
A sötétköpenyes férfi egyetlen szó nélkül lépett be az ötös fülkébe, s az ajtó határozott mozdulattal csapódott be mögötte. A zár kattanását követően a fülke alsó résén át finom, hűvös fémszag és nehéz, levendulás viaszillat kezdett szivárogni a folyosóra, ahogy a vonat nekilendült Beauval állomás irányába.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- a-sotet-kopenyes-utas
- fiatal-no-csorgo-dobozokkal
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
- szurke-kalapos-utas
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.