401/7. A sárgaréz zümmögés — Végkifejlet a száguldó expresszen

– Pontosan négy perc múlva Savigny állomásra érkezünk – szólalt meg Émile Vaneau, miközben elővette régi ezüst zsebóráját, és egyetlen finom mozdulattal kinyitotta. A folyosón összegyűlt utasok kíváncsian figyeltek.
– Uraim és hölgyeim – folytatta higgadtan Vaneau –, amit eddig láttunk, az egy rendkívül szellemes félrevezetés volt. Mindenki a bádogdobozok csörgésére és a hegedűtok ütemes ketyegésére figyelt. Ám a valódi rejtély a sárgaréz kalitkában rejlik. Ez a zümmögő szerkezet nem kémfelszerelés, hanem a dubretoni laboratóriumok eltűnt mesterkulcsa.
– Ez nevetséges! – csattant fel a sötét köpenyes utas.
– A tények néha különös humorérzékkel rendelkeznek – felelte Vaneau száraz eleganciával. – A kalitka rézszálai közötti szellőzők árulták el. Ugyanis a szerkezet nem adna ilyen fémes zümmögést, ha nem a...
A mondat közepén a vonat hirtelen nagyot fékezett. Éles fémcsikorgás rázta meg a szerelvényt, a fülkékben poharak csörrentek. Az Intercontinental Express lassan begördült Savigny állomására.
Az ajtó kinyílt, s a peronról két helyi nyomozó lépett be. A vezetőjük a sötét köpenyes felé mutatott:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, ipari kémkedés ügyében!
– ...ha nem a dubretoni műhely egyedi rugóját rejtette volna – fejezte be Vaneau az elvágott mondatot.
A letartóztatott utast elvezették. A kalauz fellélegzett, miközben az új felszállók között egy selyemkalapos úr lépett a kocsiba, aki feltűnően kevés poggyászt hozott, mégis gyanúsan mély hallgatásba burkolózott. Vaneau csendesen figyelte őt, ahogy a vonat újra nekilendült.