401/2. A kettős ütem — Feszültség a Chantelle felé tartó folyosón

A szürke kalapos férfi gyors léptekkel próbált elhaladni a szűk átjáróban, de a hegedűtok határozott, ritmikus ketyegése elárulta: a hangszer aligha klasszikus darab. A bádogdobozokat szorító fiatal nő élesen hátralépett, s a két poggyász majdnem összeütközött a folyosó közepén.
– Óvatlan! – csattant fel a hölgy, miközben a lepecsételt hengerek csörrenése épp egybeesett a hegedűtokból hallatszó fémes kattanással. – Ha felborítja a méréseimet, a hatóságok fogják számonkérni Önön!
– Elnézést, kisasszony, sietnem kell a fülkémbe – morogta a szürke kalapos férfi, s kalapját a szemébe húzva próbálta áttuszkolni magát a kalauz mellett.
Laurent kalauz karba tett kézzel állta útját.
– Uram, az Intercontinental Express hálókocsijában ritkán szoktak a hegedűk zsebóra-ütemre ketyegni. Bár a menetrendünk pontosságát nagyra értékelem, ez a hang meglehetősen szokatlan egy Bach-szonátához.
Monsieur Émile Vaneau halvány, száraz mosollyal lépett közelebb.
– Ne ítélkezzen korán, Laurent. A modern muzsika néha meglepő ritmushangsúlyokkal dolgozik. Bár ha a kisasszony bádogdobozai és az úr hangszerfoka egyszerre kezdenek el visszaszámlálni, Chantelle állomásig a folyosónk igencsak zajos helyszínné válik.
– Ez csupán egy ingás metronóm! – jelentette ki idegesen a szürke kalapos utas, ám a tok fogantyúját oly görcsösen szorította, hogy az ujjpercei elfehéredtek.
Vaneau tekintete a bádogdoboz alsó peremére tévedt, ahol egy frissen elpattant viaszpecsét morzsája csillant meg a szőnyegen. A rejtélyes utasok ritmusa láthatóan egyetlen közös mechanika felé mutatott.