400/7. A sárgaréz szárnyas — Ipari titkok a hatos fülkében

A fiatal hölgy megpróbálta behúzni a hatos fülke tolóajtaját, ám Laurent kalauz gyors – bár kissé reszkető – mozdulattal útját állta. Monsieur Vaneau kényelmesen benyúlt a mellényzsebébe, és elővette régi ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással kipattintotta a fedelét, hűvös tekintettel végigmérte a számlapot, majd nyugodtan visszacsúsztatta a finom szerkezetet.
– Pontosan tizenkét perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk – jelentette ki kimért hangon. – Elegendő idő ahhoz, hogy Mademoiselle tisztázza a sárgaréz por eredetét.
– Nincs mit tisztáznom! – csattant fel a nő, miközben a kosár mélyéről újabb ütemes, fémes kattanás szűrődött ki. – Egy teljesen ártatlan énekesmadár tulajdonosa vagyok.
– Egy olyan énekesmadáré, amely nem magvakat csipeget, hanem mikrofilm-tekercseket továbbít a fülkék közötti szellőzőnyíláson át – helyesbített Vaneau halvány mosollyal. – A szürke kalapos úr hegedűtokjában lévő óramű nem veszélyes szerkezetet rejtett, ahogy Laurent tartott tőle, hanem a szinkronizált kioldómechanizmust. A kosár dupla aljában lévő rugós áttétel hajszálpontosan negyvenöt másodpercenként továbbítja a lemásolt ipari rajzokat.
Laurent torkából halk nyüszítés szaladt ki, míg a hölgy arca elfehéredett.
– Ön… ön ezt miből gondolja? – dadogta a nő, s görcsösen szorította magához a kosarat.
– A sárgaréz reszelék a fogaskerekek kopásának csalhatatlan nyoma, kedves kisasszony – válaszolta Vaneau elegánsan. – És ha jól sejtem, a hatóságok már a peronon várakoznak.