400/5. A ciripelő kosár — Halk ritmusok a folyosón

A szerelvény már maga mögött hagyta Varelmont gőzpárába burkolózó peronját, s zökkenőmentes ritmussal szelte a sötétedő vidéket. Laurent kalauz még mindig elcsigázottan törölgette homlokát, miközben óvatosan megtorpant a VIP hálókocsi folyosóján, alig néhány lépésre Monsieur Vaneau félhomályos fülkéjétől.
– Uram – kopogtatott be halkan Laurent, s idegesen pillantott hátra. – Úgy vélem, ma éjjel a sors nem szán nekünk pihenést.
Émile Vaneau lassan letette az olvasnivalóját, s megszokott, száraz mosolyával tekintett a zaklatott kalauzra.
– A sors ritkán igazodik a vasúti menetrendhez, kedves Laurent. Mi aggasztja?
– Az új utas a hatos fülkéből – suttogta Laurent. – Az a fiatal hölgy a selyemsállal. Egy fonott kosarat dédelget a karjában, amelyből negyvenöt másodpercenként szokatlan, fémes ciripelés hallatszik. Amikor megkérdeztem, hogy kisállat-e, elfehéredett, és rásziszegett a kosárra: „Még ne, drágám, várj a következő megállóig!”
Vaneau elgondolkodva simította meg az állát. A folyosó felől ekkor lágy léptek zaja hallatszott. A fiatal hölgy kinyitotta fülkéje ajtaját, s miközben a kosárból újabb ütemes ciripelés szűrődött ki, riadtan pillantott a nyugalmazott fődetektívre.
– Csak egy ártatlan kanári! – mondta túlságosan is sietősen, s selyemsálját szorosabban a kosárra terítette. – Semmi ok az aggodalomra!
– Egy kanári, amely óramű pontossággal vált ritmust? – jegyezte meg Vaneau elegáns fejhajtással. – Valóban elképesztő természetrajzi ritkaság.