400/4. Az elhallgatott szimfónia — Megálló Varelmont-ban

– Mindenki azt hitte, egy elhivatott muzsikus próbálja a műsorát – jegyezte meg Vaneau a megkönnyebbült Laurent kalauznak. – A félrevezetés mesteri volt, hiszen a mechanikus kattogást a vonat ritmusára időzítették. Ám egy valódi hegedű nem igényli,hogy a tulajdonosa hárompercenként megigazítsa a szövőgyári rajzokat védő rézhenger gombját.
A szerelvény ekkor hirtelen nagyot fékezett. Az asztalkán álló üvegkristály poharak csörrenve összecsendültek, s a kerekek sikolva szorultak a sínekre. Az Intercontinental Express lassan begördült a gőzpárában úszó Varelmont állomás peronja mellé.
A fülkeajtó szinte azonnal kitárult. A peronról belépő helyi nyomozók határozott léptekkel közeledtek, s a vezetőjük egyenesen a szürke kalapos utas felé fordult:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, ipari kémkedés és tervrajzok eltulajdonításának ügyében!
– ...és ezzel a szimfónia végérvényesen véget ért – fejezte be a mondatát Vaneau elegáns fejhajtással, mialatt a hatóság emberei kivezették a megtört férfit.
Laurent kalauz mélyet sóhajtva zárta be az ajtót, s a szerelvény lassan újra kigördült az állomásról. A folyosó homályában ekkor egy új utas bukkant fel: egy fiatal hölgy finom selyemsállal, aki gyanúsan óvatosan egy halk ritmusra ciripelő kosarat szorított magához. Émile Vaneau száraz mosollyal nézett utána, majd visszahúzódott saját fülkéjébe.