400/2. A mechanikus hegedűtok — Halk ritmus a hálókocsiban

Laurent kalauz óvatosan visszalépett egy lépést a folyosón, s tekintetével Vaneau bíztató bólintását kereste.
– Biztos benne, uram, hogy ez a… szabályzó teljesen veszélytelen? – kérdezte a kalauz fojtott hangon, miközben ujjaival a zsebórája láncát babrálta. – A legutóbbi sárgaréz henger óta a gyomrom nehezen viseli a finommechanikai meglepetéseket.
– Teljesen megértem a kétségeit, Laurent – felelte Émile Vaneau, majd fél lépést tett a fülke nyitott ajtaja felé. – Noha a jó akusztikához ritkán szükséges három atmoszféra nyomás és némi óraműolaj illata.
A szürke kalapos utas idegesen megigazította a gallérját. Keze láthatóan remegett, ahogy a hegedűtok sárgaréz csatjai fölé hajolt, mintha el akarná takarni azokat.
– Ez csupán egy egyedi, londoni szabadalom – magyarázta kapkodva, s hangjában halk remegés bujkált. – A párásodást gátolja a fa testben. Semmi köze a szerkezetekhez!
Ekkor a tok mélyéből egy határozott, fém a fémen koccanó kattanás hallatszott, amelyet ütemes, halk ketyegés követett. A férfi szeme elkerekedett, s sietve egy nehéz posztókendőt terített a bőrtáskára, mintha el akarná fojtani a hangot.
– Úgy tűnik, a londoni szabadalom most kezdi el játszani a saját szimfóniáját – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal. – És ha nem tévedek, Laurent, ez a tétel nem allegro, hanem egy időzített zárszerkezet ritmusa.