399/7. A sárgaréz szelep — Finommechanikai felderítés

– Laboratórium híján a gyorsvonat kárpitja is megteszi, nem igaz? – jegyezte meg Monsieur Vaneau halk, száraz humorral, miközben félrelépett a lila gőzsugár útjából. – Bár a kalauz úr egyenruhájának valószínűleg kevéssé fog hiányozni a rézoxiddal fűszerezett ibolyaillat.
– Ha nem engedem ki a nyomást, az egész szerkezet darabokra robban! – kiáltotta a fiatal hölgy, és remegő kézzel a bőrdoboz oldalán lévő apró, sárgaréz szelepre szorította a kulcsot.
Laurent kalauz kétségbeesetten szorult a folyosó falához, miközben zsebkendőjét az orrára tapasztotta.
– Kisasszony, ha a hálókocsi kigyullad, a társaság vezetősége aligha fogja figyelembe venni a botanikai tudományok fejlődését!
Egy éles, sziszegő hang kíséretében a bőrdoboz fedele halk kattanással felpattant. A lila gőz egy utolsó, sűrű pamacsban tört ki a nyílásból, majd a kavargó pára lassan alábbhagyott. A doboz belső bélésében azonban nem csupán finom virágpárlatos üvegcsék lapultak: a bársony mélyén egy sárgarézből készült, számozott hengerszerkezet ketyegett, amelynek apró fogaskerekei ütemesen mozgattak egy miniatűr szivattyút.
– Különös – hajolgatott közelebb Vaneau, zsebre tett kézzel, miközben tekintete a fényes rézhengerre tapadt. – Úgy tűnik, az Ön orchideái nemcsak illatoznak, de a finommechanika törvényei szerint számlálják is a perceket.
– Ez… ez csupán egy időzített adagoló! – vágta rá a hölgy szaggatottan, miközben selyemsáljával próbálta takarni a feltárult mechanikát.
– Természetesen – bólintott a fődetektív szelíden. – És a számláló, ha jól látom, éppen most ért el egy olyan jelzéshez, amely nem szerepel a növénytani kézikönyvekben.