399/6. A lakatolt bőrdoboz — Kísérleti kockázat

– Titok? Ez nem titok, hanem… tudomány! – felelte a fiatal hölgy, hangja elcsuklott a méltatlankodástól. Arcán a sápadtság felváltotta a vörösséget, ahogy dühösen a fődetektívre pillantott. – Ha ez a nyomás eléri a kritikus szintet, az egész reakció visszafordíthatatlanul megsemmisül! Évek munkája! A legfinomabb botanikai kivonatok… a lila gőz nem rézoxid, hanem a speciális katalizátor bomlásának mellékterméke! Egy ritka orchidea lepárlása, értik?!
Laurent kalauz egy halk nyögéssel még hátrébb szorult a falhoz. A lila gőz most már egy vékony, de folyamatos patakban szivárgott a fülke felé, és az ibolyaszag valósággal elárasztotta a folyosót. A bőrdoboz kattogása egyre vadabb ritmusra váltott, mintha apró kalapácsok százai ütögetnék belülről a puha bőrt.
– Orchideák a vonaton – mélázott Monsieur Vaneau, mintha egy egészen más beszélgetést folytatna. Felemelte ujját, és mintha csak a levegőben lévő illatot vizsgálná, lassan megforgatta. – Érdekes. Különösen, hogy a legfinomabb párizsi szalonok sem engedhetnének meg maguknak ennyire… *intenzív* virágillatot. Gondolom, a különleges katalizátor nem épp illatosítóként szolgál.
A fiatal hölgy dühödten markolta a kulcsot. Szeme szikrát szórt, mint egy sarokba szorított tigris.
– A katalizátor a lényeg! Enélkül nincs szintézis! És ha ez így robban szét, akkor… – mondata félbeszakadt egy újabb, élesebb kattanástól, ami már a fülke padlóját is megrezegtette. – Muszáj vagyok leengedni!
– De mégis miért pont itt, kisasszony? – kérdezte Vaneau, továbbra is nyugodt hangon, de tekintete élessé vált, ahogy a hölgyre szegezte. – Mi az, ami annyira sürgős, hogy egy mozgó szerelvényt kockáztat egy kísérletért, amit egy csendes laboratóriumban sokkal biztonságosabban végezhetne el? Netán a laboratórium éppen nem volt elérhető? Vagy a kísérlet nem visel el kíváncsi szemeket?