399/10. A sárgaréz henger titka — Megálló Orivalban

– De hát ez képtelenség! – méltatlankodott a fiatal hölgy, selyemsálját idegesen a nyakára tekerve. – Egyetlen fogaskerékből nem vonhat le ilyen mesébe illő következtetéseket!
– Egyetlen fogaskerékből valóban nem – felelte Monsieur Vaneau halkan, miközben a henger alján lévő finom illesztést vizsgálta. – Ám három egymásba kapcsolódó, óramű pontosságú sárgaréz tengelyből már igen. Különösen, ha a nyomásszabályzó szelep pontosan a fővonali váltóknál engedi ki a lila gőzt.
Laurent kalauz hitetlenkedve csóválta a fejét.
– Tehát a bőrdoboz nem is utazótáska volt, hanem egy mozgó adatrögzítő?
– Pontosan – bólintott Vaneau. – És a kisasszony megbízója épp arra várt, hogy…
Ebben a pillanatban a vonatszerelvény éles sikoltással fékezni kezdett. A folyosón megcsörrentek az üvegpoharak, s az Intercontinental Express lassan begördült Orival állomás füstös peronja mellé.
A fülkeajtó határozott mozdulattal kinyílt. Két helyi nyomozó lépett be, élükön a szigorú tekintetű főfelügyelővel.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, ipari kémkedés és a vasúttársaság titkos tervrajzainak eltulajdonítása miatt – jelentette ki a tisztviselő a fiatal hölgy felé fordulva.
Vaneau elégedetten zárta be az ezüst zsebóráját.
– …hogy Orivalban átvehesse a küldeményt. Pontosak a helyi hatóságok, Laurent.
A hölgyet szótlanul kivezették. Az ajtók csattanva záródtak, s a szerelvény ismét nekilendült a sötét éjszakának.
A folyosón ekkor egy új utas tűnt fel: egy magas, szürke kalapos úriember, aki egy feltűnően nehéz hegedűtokot cipelt, s minden egyes lépésénél halk, fémes kattogás hallatszott a kabátja alól.
Émile Vaneau csendben figyelte, ahogy az új szomszéd elfoglalja a helyét.