398/6. A szellőzőrács titka — Finommechanikai felderítés

A szürke köpenyes utas nyelt egy nagyot, s lassan visszahúzta a kezét a táska pántjáról. Sötét szeme felváltva villant a kalauz sárgaréz gombjaira és Monsieur Vaneau hűvös, megnyugtató mosolyára.
– Rendben – sóhajtotta az utas, miközben cipője orrával próbálta a fülke ülése alá tolni a leesett alkatrészt. – Nem időzített szerkezetről van szó. Csupán egy különleges akusztikai szerkezetről, amelyet egy augsburgi órásmestertől vásároltam.
– Augsburgban valóban kiváló mesterek élnek – bólintott Vaneau, s finom mozdulattal felsegítette a szőnyegről a sárgaréz hengert, majd a zsebkendőjébe göngyölte. – Bár a kénporos bevonat inkább a titkosírásos hengerzárak sajátja. Laurent, legyen kedves, vigyázzon az úr csomagjára, míg megbeszéljük a részleteket.
Laurent kalauz óvatosan leemelte a fekete táskát a poggyásztartóról, mintha egy méhkas volna.
– Uram, a kalauzi szabályzat nem tiltja a mechanikus órák szállítását – nyögte a kalauz –, de ha ez a darab Saint-Mireux előtt elszabadul, a kalauzházirend súlyos szabálytalanságként értékeli.
– Ugyan, Laurent – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával –, a szerkezet csupán egy jól felépített elterelés. Az igazi kérdés az, mit akart leplezni ezzel a kattogással a szellőzőrács mögött?
Az utas szája szélén elnyúlt egy tétova mosoly, de tekintetéből teljesen eltűnt a magabiztosság.