398/1. A fekete táska titka — Hűvös indulás

Az Intercontinental Express lassan elhagyta Montvalon állomást, s a kerekek egyenletes kattogása ismét betöltötte a hálókocsi folyosóját. Laurent kalauz megkönnyebbülten törölgette a homlokát, miközben a szőnyeg ráncait igazgatta.
– Bámulatos volt, Monsieur Vaneau – sóhajtotta Laurent. – Bár bevallom, az a szellőzőből hallatszó bronzmadár-kattogás még most is kísért a fülemben.
– A finommechanika nagy előnye, Laurent, hogy mindig kiszámítható – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben a helyén ülve végigsimította ősz bajszát. – Ellentétben az emberi természettel, amely meglepően sok selejtet termel.
A folyosón ekkor haladt át az új utas, a sötét kalapos úriember. Görcsösen szorította magához a kisméretű, kopott bőrtáskát, s minden egyes szembejövőnél úgy húzódott a falhoz, mintha a kabátgombok is veszélyt jelentő fegyverek lennének.
– Különös ember – mormogta a kalauz halkan. – Nincs is más csomagja, csak az a kis táska. Talán a letisztult utazás híve?
– Nem a csomagok száma a mérvadó, Laurent, hanem a tartalom fajsúlya – válaszolta Vaneau száraz mosollyal. – És amilyen izzadtságcseppek ülnek az úr homlokán, az a kis táska igencsak nehéz lehet.
A sötét kalapos úr a 6-os fülke ajtójához érve egy pillanatra megtorpant. Ám mielőtt benyithatott volna, éles, csikorgó fémhang törte meg a folyosó csendjét: a táska rézcsatja váratlanul kipattant.