397/6. A gátszerkezet titka — Végjáték Montvalonban

Vaneau benyitott a 4-es fülkébe, ahol a szürke köpenyes új utas épp a táskáját zárogatta, miközben a folyosón kíváncsi utasok gyűltek össze. Laurent kalauz szorosan a detektív mögött állt meg.
– A bronzmadár szerkezete valójában sosem a madarak hangját utánozta, uraim – szólalt meg Vaneau hallatlanul higgadt hangon. – Mindenki azt hitte, egy finommechanikai zenélődoboz szól a szellőzőből. A félrevezetés mesteri volt: a beállított gátszerkezet csupán időzítőként szolgált a lepecsételt borítékok kicseréléséhez.
A szürke köpenyes utas hátrahőkölt: – Ez képtelenség! Semmit sem bizonyíthat!
– Egyetlen apró részlet árulta el – folytatta Vaneau mosolyogva. – A rejtett gátszerkezet olajozásához használt speciális műszerolaj szaga, amely egyedül az Ön kabátujján érződik. Vagyis az elkövető nem más, mint…
A mondat közepén a vonat hirtelen akkorát fékezett, hogy a folyosói lámpák megremegtek, s egy csésze csörrenve gurult végig a padlón. Az Intercontinental Express lassan begördült Montvalon állomásra.
Az ajtó kinyílt, s két helyi nyomozó lépett a kocsiba. A vezetőjük szigorúan körbenézett, majd a szürke köpenyes férfihoz fordult:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, okirathamisítás ügyében!
– …mint a mi kedves útitársunk – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha a rendőrség pontosan a végszóra érkezett volna.
A letartóztatottat elvezették. Az utasok cserélődtek, s egy új, sötét kalapos úr lépett a kocsiba, aki feltűnően kevés poggyászt hozott magával, mégis rettegve szorította magához. Vaneau csendben figyelte, ahogy az ajtók bezáródtak, s a szerelvény nekilendült a következő állomás felé.